Korhadó fatörzsek a süppedő avaron,
az erdő világát meg nem zavarom,
csendesen járok, néha leülök,
rigóknak, bár hamisan, visszafütyülök.
Szarvas agancsának helye a törzsön,
dörzsölte, hogy leessen, végre letörjön,
pocsolyában vaddisznó lenyomata,
piszkosan, sárosan ballagott haza.
Madarak hangosan megkiabálták,
csúnya új ruháját megkritizálták,
röfögött párat, lehet bosszantotta,
hogy minden bokor ezt visszhangozza.
Harkály kapott egy másik kottát,
ütemre keresi a pondrók pontját,
mély lyukak nyomában mind azt jelzik,
merre járt, hol is próbálkozott eddig.
Felbukkan egy róka, fa tövében ás,
gyorsan kiszagolta, hol az egércsalád,
de azok cincogva széjjel szaladtak,
rókának csak az illatok maradtak.
Mókus kuncogott biztos magasságból,
leejtett egy makkot nagy vidámságától,
pont a róka mellett zörrent meg a haraszt,
ijedtében, biztos, hogy világgá szaladt.
Őzek ballagnak a zöld tisztásra,
óvatosan, lépteikre nagyon vigyázva,
legelésznek nyugalomban, békésen,
de sokszor körbenéznek félénken.
Megszólal egy kakukk más fészkéből,
hírt adott az elkövetett bűntényéről,
elhelyezte tojását, nyugodtan alhat,
felneveli más a kis kakukksarjat.
Oly hangos, beszédes az erdő,
az élet benne mindig vidám, pezsgő,
aki csendben jár és ráfigyel,
annak szép balladát énekel.