Kinézek a tájra,
A tájról egy fára,
Annak egyik ágára
Rászálló madárra.

A tolla fekete,
A csőre éles,
Szemével szemléli
Ez őszi képet.

Kopasz a fa ága,
Nincsen maradása,
Szürke felhő fölé
Inkább továbbszálla.

Magasból lenéz,
Keresi a párját,
De nem látja szegényt,
Se fejét, se tollát.

Se fejét, se a tollát,
Mit csináljon így hát?
Leszáll a földre,
Hátha ott rátalál.

Keresgél, kutat,
Járja a tarlót,
De ott sincs a párja,
Csak egy párszem magsor.

Bólogat erre,
Amarra meg károg,
Hívná kedvesét,
Talán erre jár most?

Szomorúan rebben,
A szárnya egyre szebben,
S bánatában rátalál a
Kedvesére éppen.

- Hol jártál tollam?
Fekete gyémántom?
Nem leltem helyemet,
Mióta nem vagy otthon!

Utánad repültem,
A magasban is szálltam,
De a felhőktől a földre le
Alig-alig láttam.

Íme itt kószálok,
A tarlón kerestelek,
Reméltem, hogy ez idő tájt,
Te is megéhezel.

Ahogy kapkodtam
Épp a magokat,
Megláttam fejedet,
Miként te bólogatsz.

Fejed járása,
Tollad ragyogása,
Tudtam, te vagy az,
Csak te lehetsz drága!

Add a csőrödet,
S csodáljam a tollad,
Nézzem járásod,
Csak te lehetsz, mondd azt!

Repüljünk most már,
Hazavár a család,
Vigyünk a kicsiknek is
Elemózsiát.

Együtt szálltak immár
A szürke felhőn át,
Véget ért a történet is,
Elrepült a pár.

2021. december 2