Versem mellé nem írok jegyzetet,
mindegyik tartalmaz történetet,
gondolataimban nyílik a ládika,
kiröppen belőle emlék buboréka.

Majd ott a fűtött fészkem peremén,
fiókáimban az éltető remény,
gond nyomaszt a jövőnek képében,
vajon hova tartunk milyen szekéren.

nagy
fehér
papírlap,
melyből állhat
egész életünk.
vagy tele írjuk,

Végre a lovak szabadon legelnek,
végre igaz szavak dalolva terjednek,
fút a piros rózsa fehér ház falán,
zöld levelekkel tarkított lugasán.

A zászlónk piros fehér zölden lobog,
ütemet hogy vernek a pergő dobok,
gyermek szájak "Nemzeti dalt" szavalják,
szerető otthonunk a Magyar Hazánk.

Tavaszi rügy bimbója pattan,
most ott bujkál mosolyodban,
mióta megláttam szép arcodat,
ide képzelem csilingelő hangodat.

Tündéri múzsa a karaktered,
rímeket varázsol megjelenésed,
fantáziám szárnyalna veled,
boldogságban ússzon életed.

Nyomott de csendes volt az a téli nap, 
mozdony szúrós füstje orromba csap,
jegyet válthattam az induló vonatra,
oda megyek ahol még nem jártam soha.

Felszálltam és a kupémat megkerestem,
ahol egy elegáns kedves hölgyet leltem,
éles sípszó csühögve elindult a vonat,
nem olvasom az újságot nézem a tájat.

nagy
fehér
papírlap,
melyből állhat
egész életünk.
vagy tele írjuk,
tartalmas lesz,
üresen
léket
kap.
írta-Varga István-Barcs-2019.03.05.

Folyamnak két partját egy épített híd köti össze,
de szíved és szívem között szerelem építette,
folyónak hídjáról ha letekintesz a mélységbe,
békésnek tűnő vizet látsz mely hömpölyög medrébe.

Ide kellene csatolni a képed,
látni lehessen tiszta szemed,
sugározza makulátlan erényed,
irántad a vágy bennem éled.

Mesék kertjében találtalak,
világosbarna szemek hívnak,
mosolyod olyan varázslatos,
szépséged ó mily csodálatos.

Gubbaszt vastag pókháló sarokban,
ahova a szem ritkán tévedhet,
holdfény nézegeti haloványan,
a falon ott felejtett képeket.

Hamutartó a kopott asztalon,
benne elszívott cigarettavég,
valamikor boldogan szabadon,
azt most mindent én újrajátszanék.

gúny
tolul
ajkadon,
kielégít?
másnak fájdalom.
másnak fájdalom
az kárhozat,
amit mérsz
másra
te.
mond
kivagy,
ki pálcát
oly hevesen
törni tud máson.
máson törni tud
oly hevesen
pálcákat,
ki vagy
mond.

írta-Varga István-Barcs-2019.02.23.

NŐ – SZIROM Pályázat.

TAVASZ SZERELMESE
Tavasszal kiskertembe jöttél,
majd szívembe is beköltöztél,
hogyan írjam le ezt az érzést,
hiszen te adtad meg a végzést.

tó 
tükrén
fodrozó
a víz tükör,
szellő lengedez.
eszembe jut egy
régi mondás,
ne bántsad
a jót,
ott
ahol
tenéked
tálalnak fel
drága étkeket.
tán elfeledted,
szeretet hogy
éhezett,
sokat
rád.
írta-varga-Barcs-2019.02.20.

Régen inspirál már egy gondolat,
olyat alkotni amit más nem tudhat,
nem verset irományt, kézzel foghatót,
körbe lehet járni mint egy szobrot.

Híres festőktől ragadtam a példát,
azok alkotása adott témát,
oly sok technikával készülhet egy kép,
ecsettel tenyérrel, netán rádobott festék.

Csillagfényes esten netán csillagra lépek,
sötét kárpiton oly csodásak ezen képek,
az egyik pislog, másik halovány vagy fényes,
amiért örömöt szerez mindegyik képes.

Gyönyörködni lehet bennük, nem érinteni,
mi fogható a földi csillagot szeretni,
hogy ismered sok közül, melyik hullócsillag,
üstökös mi örökre végtelenbe ballag.

Különös illat járta át a pajtát,
hazavitte frissen csépelt szalmáját,
vala bálázás nélkül volt behányva,
vitték szalmazsákba vagy almozásra.

Jó játék volt ott benne hancúrozni,
világ elöl bújva benne aludni,
mikor fiatal lányként rám ugrottál,
zizzent a szalma, az első csókodnál.

Egy tollpihével csiklandoztad,
álmom csodás reggeliébredését,
majd ajkaddal csókot leheltél,
széthúztad éjszaka sötét függönyét.

Illatozó tested belengte,
kicsinyke szobádnak minden szegletét,
telt kebleid kikandikáltak,
ahogy igazítottad éjköntösét.

Ott fenn a fellegekben,
csak a szél mely dübörög,
fentről lelátni mélybe,
nem hallod levél zörög.

Rétisas körözve les,
zsákmányt oly fürgén kutat,
elbújnak most a cinkék,
meg gyors reptű madarak.