Szívemben sáncot ver a harangzúgás,
öröm oly kevés, több a temetés a gyász,
pedig kedves füleimnek mindig ez a zene,
messziről ha hallom, más és más az üzenete.

Ötvenhat emléke belém égett,
tüntetés itt is, láttam a tömeget,
iskolába jártam, majd este lett,
sok ember lepte el a templom teret.

Könnyeznek a felhők
Drávánk nagy vizébe,
neki meg sem kottyan,
bár nincsen esernyője.

Kapkodja úgy cseppjét
fodros habos bendőjébe,
mérhetetlen, bő étvágyát
viszi majd tovább Eszékre.

Nem csoszog a járdán,
nem jár át a kis boltba,
az ebédfutárt sem várja,
vagy ülne padra hébe-hóba.

Bátran dicsérd azt,
ki érdemet szolgáltat
e nemes szóra.

Barcs 2018. szeptember 9.

Ha majd eljössz kedves barátom
látogatni, erre rá is szánod magad,
hozzál Soproni vöröset az a borom,
inni belőle nekem, neked sem szabad.

Vallomás

Véletlen jött el az a nap,
a nagy Titán feltámadott,
zengett az ég, villámok cikáztak,
alkotott az élet új korszakot.

Hamuból - parázs újra izzott,
ne túrd szét, mit rejt pernye alatt,
óvatos légy vele, mindig van élet
ott is, hol nem hallották szavadat.

Pergő őszi levelek,
faágakról libegnek,
nem áll ellen szellőnek,
lombszőnyeget képeznek.

avagy a kalász illata

Egy régi-régi nyári reggelen,
az iskolai szünidőim részét,
egyik nagyiéknál tölthettem,
hol hallom vonatnak füttyét.

Balatonfüredi Anna bálon szólt a muzsika,
De az én szívem gyógyulni ment el most oda,
Álmodó lelkem játéka ideküldte ifjúkoromat,
Mutatta, milyen, ha első bálozó fogná karomat.

Adj helyet ha nem is kérek,
legalább lelkedbe tekintsek,
hogy az varázslatos szemek,
miért olyan kihívóan néznek.

Ó kedves mikor pirkad nálad,
fénycsík szeli ketté a keleti tájat,
mi az a csend, vagy nyugalom,
ahol veled lenne közös otthonom.

TIZENHÁROMSZOR

Nászra készült mind a kettő,
te és a tél fehér ruhát, fátylat öltött,
utat fehér szirmokkal, pelyhekkel szórta,
majd jégkristályokból fűzött gyöngyöt.

Eresz alatt jégcsapoknak sokasága
harci lándzsaként, ijesztően függtek,
kibomlott felhőkből Napnak sugarai
olvasztották, majd csilingelve peregtek.

Arany kezű nagyapám,
még megvan a rokkája,
néztem sokszor elbűvölten,
mivé lesz nyúl bundája.

Angóranyúl nyírásával
kezdődött el a munka,
osztályozott, fésült szőrét,
oly ügyesen fonállá fonta.

Istenáldott két kezét,
mellyel mindenhez értett,
ej, de sokszor hiányoljuk
az önzetlen segítséget.

Apa, emlékszel, akkor is esett,
koporsód köré nőtt a gyülekezet,
most kinek varrod az esküvő ruhát,
ugye, hányszor öltöztetted a próbababát.

Négy évtized az már hosszú idő,
akkor három unokád búcsúzott tőled,
ma már számuk ennél több lett,
a valamikori élet legendává érett.

Ne mutassad soha boldog arcodat,
Lesz aki keresi benned a hibákat,
Szép álmod csodás reggelbe fakad,
Ne meséld el soha éjszakai álmodat.