Az elmúlásból kinyúlt egy kéz,
majd írni kezdte őrzött titkait,
régen nem volt ideje elmondani,
meg tervezett dédelgetett vágyait.

Milyen volt az erdő a rét,
a régi gyermeki játék,
néha Matiné az ajándék,
hallgattunk rádiós mesét.

Ez most egy emlék gyereknap,
habár most is játszok mindennap,
fém építőjáték, fakocka,
vagy roller és a fogócska.

Öreg tölgyek árnya alatt,
a vastag gyökér kapaszkodhat,
a puha avar, oly süppedékes,
néhol bizony, már penészes,
de egyben bizony, esős nyirkos,
vargányának oly otthonos.

Andris, Peti, Marci hol van,
Egy utcában laktak sorban,
Sátoroztak és bunkert ástak,
Fogadták a focit jó barátnak.

Dézsából öntötték szakadt fellegek,
záporoztak vonat ablakon esőcseppek,
járó gipszelt lábammal vonatra szálltam,
ott egy félig üres fülkét találtam.

Mire a vonat elindult két hölgy kért helyet,
egy fiatal másik kicsit idősebb lehetett,
Tisza partjáról hozott idáig a vonat,
hazának tartok, hol Dráva vize simogat.

Étek után mindig marad morzsa,
legyen ez madaraknak elemózsia,
szemétbe kukába ezt sose dobjad,
hisz betűkből épül fel a mondat.

Sajnos a koldus ki, mindig éhes,
szavakra ő főleg nagyon kényes,
őneki a morzsa kenyérdarab, 
míg neked, kutyának vetett adag.

Alkonyati morzsákból kotorászva,
előkerül néhány, épkézláb emlék,
olvasom leveled, vagy nézem képed,
oly tüneményesek lettek, mint mesék.

Megfesteném a mai kor,
modern írói csendéletét,
az mégse oly romantikus,
mint mikor festő illeszti,
vászonra művészi ecsetjét.

Fények űznek a vaksötétbe,
sötétség a fénytengerbe,
boldogságot bánat váltja,
bánatnak leszel rabszolgája.

Vágyaidtól nem szabadulsz,
de hiányától majd megvadulsz,
sámán dobok felajzanak,
nagy tüzeket sorba raknak.

Táltosok a füstbe néznek,
csak fölfelé tekintenek,
vándor sólyom fészkén pihen,
tüzek mellett nincs idegen.

M-osolyt ha csalsz arcomra,
I-gy indulnék a nagy útra,
R-emélem vigyázol rám,
E-zentúl is mindig Anyám,
M-osolyogj te is velem,
E-lkelne bátorítás nekem,
G-yermekként fogtad a kezem,
V-álságba került most életem,
É-les pengéken haladok,
N-agyok itt a bajok,
Ü-gyesen kéne lépnem,
L-égbe feszülő kötélen,

Egyszer még nekem is nagyon régen,
élt a két öreg csendes békében,
minden napjaikat zene kísérte,
csattogó kerekek futottak sínekre.

Fűrészgyár dudaszóval hívogat,
munkás otthonokból indult áradat,
sorompó leeresztve ott menet a vonat,
Nagyapám kerékpárral tette meg az utat.

                   -köszöntő-

Kortársak voltunk és jó barátnők,
emlékezetessé tenném az esküvőd,
ezt a verset műkedvelő amatőr írta,
az sem különb aki ezt most szavalta.

Álom arcát az éj fagyott patakba tette,
melynek hideg tiszta vízét jéghártya fedte,
morózus fellegeket kavar az északi szél,
parti jeges fűzágakkal csilingelve zenél. 

Fából készült hídját szűzzuzmóra fedi,
nem használták régóta nem járt rajta senki,
egyoldalas fakorlátját vihar csonkolta,
bátorság kell hozzá ki átmenne így rajta.

Március virággal a fákat felcicomázta,
ám ezt a télutóvéd fagyokkal megkontrázta,
kajszinak kifeslett virága fázósan reszket,
a napsugár mikor ráköszönt akkor ejt könnyet.

Csípős hideg reggelek olykor deressé lettek,
a most bújó fűszálak nem éppen ilyent kértek,
néha a szellő ostora is élesen vágott,
csak nem kell elővenni újra a nagykabátot.

Beleveszett az ősz idő,
lucskos morcos napja,
és a sok víztől szétázott
égboltot is, felhő takarja.

Ám őszirózsák nyílnak,
piros muskátlik virulnak,
a zöld burokból hullanak,
termése diónak, mogyorónak.

Nedves oly hűvös minden,
hullott levél nyákos csúszós,
mily gyorsan a tegnapé lett,
nyár a lángos és a fagylaltos.

Visítva ordít a decemberi szél,
tomboló csatározásba ér a tél,
mintha kegyelmet nem ismerne,
jégkristályokat kanyarít szemembe.

Sanda szemekkel tekintek kifelé,
még esik, a kék ég morcos felhőké,
morózus ilyenkor néha a kedvem,
befűtenék, de a sárkány kiabál velem.

Egy hosszú séta az tán jól jöhetne,
ilyen sápkóros időben, kinek van kedve,
esernyővel mint valami fontos ember,
de hisz az utca olyan mint a tenger.

Alkonyat feszül Drávának völgyébe,
rubinvörös felhők tükröződnek vizébe,
toportyán üvöltése felveri a csendet,
part köveihez folyó küld üzenetet.

Szomorúfüzek Dráva vizet simogatnak,
eltévedt évszakban cseresznyék nem pirosodnak,
május csak nevét adta az idei tavasznak,
vadgesztenyéken gyertyák világítanak.