Borotvahab felhők, az ég azúrkék tükrén,
tavasz bontja az rügyeit, felserdülvén,
gyermeki cipellőt tán lecseréli lassan,
morbidjátékait abbahagyja, nem lesz oktalan.

Szárnyaló víg kedvem, langy szellővel röppen,
megláttam boldogságot, varázstó tükrében,
tulipánok tarka-barka színpompája,
ez kikeletnek gyönyörű báli ruhája.

Alig várom lilaakác kibomló fürtjeit,
mintha hallanám tengerek tritonkürtjeit,
látnám múzsámnak, loknis selymes szőke haját,
ahogy ontaná a valóság boldog mosolyát.

Orgonavirág csalogat, bódít illatával,
tavaszi esti séták, égbolt csillagával,
itt hol az erdők, egymás sarkába érnek,
boldogságról álmodoznak, fiatalok vének.

Öt nap után az örömünk mégoly gyönyörű,
országunkba zöldebb és dúsabb lett a fű,
tavasznak nem lelhettük, felhőtlen boldogságát,
a kóklerek rávetítették, háború árnyékát.

-írta-Varga István-Barcs-2022.04.08.