Ha eszembe jut így február közepén,
szinte látom arcát, utca kövezetén.
Megcsillanni sötét, szürke  bazalt hátán
párafolt imbolygó andalító táncán. 

Tettem egy ígéretet Évikének egyszer egy beszélgetésünk során. Ha ír egy olyan verset, amivel meglep engemet, elismerésemként neki címezve felteszem ezt az ízig-vérig, női lélekhez írt versemet! Miért is? Mert Évikével beszélgetve tudom, ő nő a szó igaz értelmében!

Amikor az Édesanyám meghalt, magamra maradtam. Sétálni indultam, magam sem tudom merre mentem, csak ne legyek otthon egyedül, azért.

Befejezés 

Derűsen mosolyogva érkezett Jusztika, pár csinos ápoló nővel, és néhány nem éppen bizalom gerjesztő kigyúrt alakkal. Valószínű, nem falubeliek lehettek, mert nem volt ismerős egy sem köztük. - Még egy kis türelmet uraim, mindjárt nyitunk, szolt Jusztika néni.

PÁLYÁZAT!  
Ezen írásommal Zsuzsika felhívásának kívánok eleget tenni. Fogadjátok jószívvel, ahogy írtam.

Szeretettel: Zoli
 

ballada

Rövid szürke kabátban, a sarkon ácsorog
A rendőr arra sétál, meglátja, rámorog
Nem érdekel, az éjszaka,
hol és mikor, hogy érsz haza.
 

Szeretettel, az én változatomat szintén, valakinek adresszáltam.

Amikor lankadni kezdett. Rogyadozó térdekkel imbolyogva, hétrét görnyedve. Elkaptam, megtámasztottam.

Mikor az éj leszáll, elszunnyadsz csendesen,
némasággá lesz, a nyüzsgő végtelen.
Árnyékát hinti rád, csillagok tengerét,
végtelent nyaldosó, megnyújtott termetét.

Két kezét kulcsolva,
az oltárra feltekint.
Az Úrhoz könyörögve,
susogja megint.

Vajon  lehet, ki a csendet szóra bírja?
Éltető nedűként, sziklából fakasztván.
Vágyaknak betűit út porába írva,
vándortarisznyáját vállára akasztván.

Elnémul a világ, hamar sötétedik,
az eresz, nem csepeg, jégcsap meredezik.
A napfény élesebb, de meleget nem ad,
cipőd jégen kopog, talpára, hó tapad.

Ezt a versemet Mezei Pista barátomnak írtam, ajánlom, szeretettel...

Egyszer a nap, mikor elköszönt az égtől,
sötétebbre vált az, a világoskéktől.
Fáradtan kutatva, azt a pontot nézte,
hol eljönni szokott, éj első vendége.

Az év minden napján, ott mélyen bent rejtve
egy apró kis zugban, árván elfelejtve.
Hordozod magadban, és nem is tudsz róla,
csak mikor előjön, nézed csodálkozva.

Őrizni augusztus estén, csillagok fényét,
éj kékjében mártott lelkek, meghitt békességét.