Ha eszembe jut így február közepén,
szinte látom arcát, utca kövezetén.
Megcsillanni sötét, szürke  bazalt hátán
párafolt imbolygó andalító táncán. 

Lépteimet róva csak töröm fejemet
létezhet egyszerűbb, sorssal írt fejezet?
Mely életországút kopár fái alatt,
porlepte szalagként messzire fut, szalad.

Ezer útvesztővel sok - sok kitérővel,
számtalan tétova, hűtlen,  kísérővel
Kanyarog, tekereg, és néha egyenes,
miben a tisztesség, csupán egyetemes.

Tárva a kemence, benne pattog a tűz
bíbor színű parázs hamvad, fakulva küzd
Kérges fája lassan üszkösödve elég
kenyérré vajúdja testének melegét.

Kit égiek küldtek, mint teremtő erőt
sudár nyárfa zöldjét, harmatos fűt, mezőt.
Távolságot kutat, amit homály takar
örök titok marad, mert közben belehal.

A megfejthetetlen elnyújtott sóhajtás,
lelket szabadító üdvözlő főhajtás.
Himnuszként harsanó angyali hozsanna.
Istenünkhöz zengjük, szeretünk  Zsuzsanna!  

Asztalunk terítve, abroszunk hófehér,
gyertyafény imbolyog, árnyat pislog elénk
Valamennyi "gyermek"  együtt falatozik,
még ő áll szerényen, értünk imádkozik.

Csendben körbe sétál tálat igazítja
lányok copfos haját finoman simítja
Tibor mögött áll meg, keze melegével,
érinti meg vállát szerető féltéssel.

Mert ez a boldogság, mikor együtt vagyunk!
Anyai szívébe lüktetve dobbanunk!
Ezért kérünk Atyánk fogadd vágyainkat,
áldd meg neve napján legdrágább Zsuzsinkat!

Szinte látom alakját ahogy dolgozik, olvas, jegyzetel. Néha elmosolyodik, igazgatja szemüvegét. Nézem, és elszorul a szívem. Az "Óz a csodák csodája" bádogembere jut eszembe, aki szívet kért a nagy varázslótól, valódi szívet. Amikor megkapta sírva fakadt.

"Most hogy nekem is van, érzem, néha hogy tud fájni is"

Elmorzsolok egy könnycseppet, nem tudok tovább írni.

Boldog nevednapját, Legdrágább Zsuzsink!