Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Ha lehetnék...

Eternity
Eternity képe

Tettem egy ígéretet Évikének egyszer egy beszélgetésünk során. Ha ír egy olyan verset amivel meglep engemet, elismerésemként neki címezve felteszem ezt az ízig - vérig, női lélekhez írt versemet!

Miért is? Mert Évikével beszélgetve tudom, ő nő a szó igaz értelmében!

Talán ezért is élt át már olyan nehéz helyzeteket, a reményt soha fel nem adva. Mindig kutattam okát, honnan van ebben a "Pici lányban" ekkora erő, és akarat? Ez előtt kívánok tisztelegni versemmel.

Kedves Évi, és aki olvassa, fogadjátok olyan szeretettel, mint ahogy, a legnemesebb barátság zálogaként, most átnyújtom!

Ha a mosolyod lehetnék, mely arcodra ülve,
hajnalpírként, komorságod oszlatnám derülve.
Szemeidnek sugarától könnycseppel fonódva,
drágakőnek kristályaként csillannék ragyogva.

Ha a boldogság lehetnék, bizony rád találnék,
követnélek árnyékodként, mindig véled járnék.
Folyó partján fodrozódó víztükörből nézve,
őrizném lelked békéjét, szivárványként féltve.

Ha a reményed lehetnék, biz el nem hagynálak
világolnék láthatáron, hol bolyongna vágyad.
Szelíd simogató szellő könnyed uszályában
kísérnélek, bandukolva, társadként magányban.

Ha a hited is lehetnék, oly magasra nőnék,
akár szikla hegyek ormán, soha meg nem törnék!
Eső verne, szél szaggatna, cibálna, porlasztva, 
ott maradnék útját állva, hozzád el nem jutna! 

Ha lehetnék éjnek kékje, álmodat vigyáznám,
távol tartva kísértőket, tündértáncot járván.
Csillagokat hímezgetnék bársony selymességgel,
holdfény lámpás ezüstjével, áldott, békességgel.
 
Ha mennydörgésként viharban nagyot villámlanék!
Koromsötét végtelenbe fényrést hasítanék!
Égből sűrű esőkönnyek hullanának érted,
Szomját oltva tikkadt földnek, mitől újra éled.

Ha imádság szava lennék, áhítattal szólnék,
összekulcsolt kezeimmel azért fohászkodnék.
Azt kérném csak, lásd azokat, kik ha téged néznek,
Gyönyörűség görögtüze, mámorában égnek.

Ha lenne még ezek után, az, ami nem voltam!
Addig keresném kutatva, jelenben és múltban!
Hangod trilláját hallgatva, s lépteid követve,
mint lábnyom, az út porában, hozzád elvezetne.

Rovatok: 
Vers