Elnémul a világ, hamar sötétedik,
az eresz, nem csepeg, jégcsap meredezik.
A napfény élesebb, de meleget nem ad,
cipőd jégen kopog, talpára, hó tapad.

Fogy alattad az út, lépdelsz csak tétován,
Nem tudhatod merre, miért haladsz tovább.
Láthatatlan kéz, mely rajzolja vonalát,
hosszan mutat karként, jelezve az irányt.

Iránytűd lett balsors, Fatális, végzeted?
Szemed hiába lát, semmibe nézeget?
Talán felfognád, de az agyad lusta – rest?
Mire tennéd, tompán, bicsaklik a test!

Kapaszkodnak ujjaid, kezed görcsbe ráng!
Ha még is elvágódnál többé fel nem állsz!
Lelked, tested foglya, kalitkába szorult.
Bolond világ véled, fejére állt, borult.

Meg maradt még a remény, s az hogy létezel!
Földre hullhatsz, mert jársz, ám sosem vétkezel!
Éhesen csodára vársz, s ha nem találnál.
Nem vennéd a másét, inkább éhen halnál.

Karácsony Szent estéjén, csend, béke honol.
Talán beteljesül vágyad, most, leomol!
Frissen vakító hóra, festve fényeit,
a jövőben rád találnak, szebb éveid.

Szobádban fenyő ontja, finom illatát.
Csengő cseng, angyal dalolja, lágy dallamát.
Kellemes meleg lakodban, ülsz hajnalig,
még a Krisztusi ünnep, hozzád érkezik.