Megálltam a Székely kapunál
Csodáltam faragott díszeit
Fejem felett fehér galamb szállt
Kapuba rakta fészkeit

Hideg van, pillámon csillan a jég
Fagyott ujjaim közt lobban az ég
Fázom, a szívem is csöndben remeg,
Míg a kismadár a fán didereg.

Irgalmatlan jelent rejt a változás--
az utcai élet árulja kétes titkait.
Vértől zavaros térben élők élik
az élet megfeszített kínjait.

Ragyogj, ragyogj legyőzhetetlen élet,
Velünk történő csoda, nem semmi ez,
Tetteinket valaki számon tartja,
Mikor kisodródunk arra a partra.

Ugye, már vártad régen,
tartogattad, babusgattad vágyaid,
lám a tavasz --színes köntösében
zöldben oldja már az élet színeit.

Öröm,boldogság,szeretet
Ezt sugározza szívetek
Új év hajnalán,ragyogó szempár
S kiürült pohár

Uram ne adj több éjt!

Egyszer felnövünk az éghez,
megértünk minden csodát,
és úgy érünk majd a fényhez,
hogy látjuk minden csillagát.

Azon a régi Szilveszter esten
Hirtelen meghalt az Édesanyám,
Az „ígéretes új év„ hajnalán
Már hiába kutattam, kerestem.

Búcsúzik az Ó Év
Szedi sátorfáját
Perceit számlálom
Nem is sajnálom

Ha megérintem kezedet, mosoly-ajkad 
vágy-szeretetét sugározza szét.
Összegyűjtöm mindig, hogy együtt, fény legyen.

Minket ezek a hegyek neveltek--
palóc életünk felett az ég kékje.
Változás volt, ha láttuk, ahogy
kapaszkodik városunk szegény népe.

Nem vártalak, mégis itt vagy,
érkezésed kétséget hagy
a szívemben. Jó szándékú
jöveteled? Vagy végzetünk

B.Ú.É.K.

Itt leltem már honomra a tavak mentén,
most elérkezett a telünknek ideje,
nyugalmamat másutt hasztalan keresném,
reményemmel együtt itt lesz eltemetve.

Forrás,
kis patak,
csobogó, 
csobogó

Úgy indulunk, mint 
​minden évben,
sóvárgó hittel
vitatkozunk megint 
emberrel, éggel.