Kérdezd meg a csillagokat: honnan
buzog mélyükből fürtös fényük?
Mivé válnak, ha kétfelé robban
forró testük – fröccsen és végük?
       Feketelyukban fognak nem létezni,
       s fodros csillagfényükre emlékezni.

Születik, felsír, körülnéz az ember
ártatlanul nyílt-kék csecsemőszemmel.

Ha a turulmadár visszatérne,
nem ismer a tájra,
Nem ismer a sok szétrombolt várra,
Benőtte már az enyészet virága,

Honnan jön az ihlet, miből támad hajlam?
Távolba tekintesz, messze, elmerengve.
Miért is oly fontos? Újra meg kell valljam!
Mikor arcom ragyog csillogó szemedbe.

Az eldobott kő, néha gömbölyű. 
Talán pont azt emeled fel, 
mely parázs volt egykoron. 

Ó, hogy feketéllik a tükrös égbolt:
Afrika ontja a népfolyamot –
mint valami sáskahad. Elég volt,
mondja az elme (ezek szólamok).

újra és újra
 fényedbe csobban
az ég

Húsz év után is itt feszeng az átkozott múlt jelenléte.
Elnyűtt, roszkabát életű embereket dobál a sors,
mint ezt az agyongyötört öreg embert is,
aki mégis régi, remegő szerelemmel, féltő

A nagy nap eljött, köszöntelek
Névnapodon nagy szeretettel,
Ne hidd, hogy én elfeledtelek,
Áldást mondok rád tisztelettel,

Búzavirágot szedtél
Csokorba kötöttél
Névnapomon kedveskedtél
Kék volt a vadvirág

Gondolatszilánkok    

Válogat, szelektál az emberi elme,
mi a jó, mi a rossz, minek volt értelme.

Hálás szívvel mondok köszönetet: vitéz Gyöngyösi Zsuzsannának, a Magyarerő vezetőjének, a Független Újságírók Szövetség Elnökének a csodálatos Antológiákért, a saját köteteimért, melyet áldozatos, művészi munkával elkészített, kiadott ebben az évben is. Anna

A könyv

Ő tanított engem két kezem imára
összetenni – ó, hogy hiányzik: ím árva
lettem. Ki rabolt el tőlem? Üzenj, ha tudsz,
csak egy kis madárral. Nem baj az, ha hazudsz

Valamit mindig betiltanak.
Legyen az só, cukor, vagy épp akác.
Parlagfű védi földjét? A bagázs
felhorkan, fenyeget – és irtanak
a gazdák, hol busongva sírt a mag
még tegnap – könnyezett, úgy bírta csak.

Valamit mindig betiltanak.

Parádon jártam, láttam
mély bánatban,
a szétherdált üveggyárakat
menteni már nem lehet.

A színsávos arcképed
egy hovatartozást jelent.

Freud óta tudjuk: a kéj a küldetésünk.
A művészet csupán kéjelgés hiánya,
ezernyi tettünk csak ócska pótcselekvés –
ez állítás száz év kételyét kiállta.