Egyedül, mindig egyedül. Mégis sokan,
s tán Ő is hiszi azt, ami már nincs,
hogy van. A szél kopogtat öreg ajtómon.

Nincs is bezárva, de csak mozgott az ajtó
rozsdás zsanérja, egy kicsit enged,
s nyikorog, ahogy a szél belé harapdál.

Sistereg a tűz. Hangjába kapaszkodok,
keresem, hogy hól s benne haldoklok.
Tárva az ajtó halott titkok ölelnek.