Valami békés nyugalom, és szeretet,
Eltörölheti minden félelmedet.
 Élvezd ki még a csendes elmúlás neszét.
 Békét sugall az őszi táj szerte-szét.

Csendben hullik a falevél, rozsdásodva már. 
Emlékezz! - oly szép lehet ez is -, és semmi se fáj…
Kis unokád nemrég ringattad öledben ugye?
Meséltél neki, s ő gügyögött rá - emlékszel-e?
Ma már nagy utat tett ő is, és nem feled.
 Meséid nem vesztek el, él bennük veled.

Van-e szebb, mint az őszi elmúlás csodája?
Van-e kedvesebb, mint az unokák várása?
Megszáll egy régi vágy is, s az emlékek hada…
Fellibben egy fátyol, s szép lesz álmaid sora.

 Száguldó emlékeid újra megrohannak;
Átéled, s idézed magadban hosszú útadat.
Csendes magányodba is belép egy kép, egy lány.
Kísér a múlt, a szép tündérvilág, a régi vágy.
Az élet alkonyán is van még szivárvány…

Távozás előtt a gólyák, fecskék elköszönnek
 Találkoznak, mielőtt vándorútra mennek.
Búcsúznak fészküktől, a tájtól, s tovaszállnak,
Messzire, más sarkára egy másik világnak.

A táj kopár, s a téli hó ragyog be az ablakon át.
 Békét sugall, s ha kinézel, szeretet sugároz rád.
Te ősz lettél, tisztes öreg barát, mint magam is.
Bár kopárak öreg fáid, meglátod, lomboznak is.

Gondolj virágos tavaszokra!  - újra feléled a táj.
Gondolj az utódokra: higgy bennük, és semmi se fáj!

Nyírbogdány. 2016. szeptember. 10.