Forrás,
kis patak,
csobogó, 
csobogó

Úgy indulunk, mint 
​minden évben,
sóvárgó hittel
vitatkozunk megint 
emberrel, éggel.

Szálkás deszkából felépült a kilátó. 
Ajtaja nyitva, nincs tiltó tábla, 
s a két kíváncsi vágya összemosolygott. 

Elnémult zajokban
dereng a tél

Az üzenő szélben  
lelkedet érzem,.
A mindenség
fogja már, de ideért
és tudom, üzentél.

Ó év fogta tarisznyáját
üres volt már nem várták
el szaladtak belőle a napok
Elkoptak a hónapok

Az időn kútja feneketlen és mély,
Mindenkinek jár még egy végső esély
A test megfárad, és a lélek kiég,
De az életből sosem lehet elég.

János ... ki becsüli az élet
minden egyes apró örömét,
szereti az őszinteséget,
Nem tűri az élet közönyét.

(Sajó várja Hacseket)
Hacsek: (be, részegen, énekel): „Mások vittek rossz utakra engem, mások bűne az én hibám”! Heló Sajó, mijó! Hogysmint?
Sajó: Hacsek! Maga tökrészeg! Nem szégyelli magát?

Új évi kívánságom
Békét, harmóniát
m. i.

Ragyogó fények,
Pompásan átölelnek,
Érzem, szeretnek.

Jucimnak szeretettel

Bármit teszel, vagy bármit nem teszel,
Lehettél jámbor, vagy vad szörnyeteg,
A Fény már örökre ott van veled,
És majd te magad is csillag leszel.

ZÚZMARA s köd terpeszkedik
a hideg, téli ugaron,
csak a FENYŐ nem fázik már,
védi a csend és nyugalom.

Fülét hegyezi,
Farkát csóválja,
Magát legyezi,
Lábát lóbálja.
Mit adsz, megeszi,
Csendben csócsálja,
Szavaid lesi,
s így meghálálja
gondoskodásodat.

Gyertya lángja hívja táncra,
csillagot szór sziporkázva,
üveggömbre, fenyőágra,
s közben mintha muzsikálna.

MINDENKINEK

Legyen a Karácsony védett boldog ünnep,
s a tavaszváró Új Év egészségesebb!
 

Még szundikál a hideg. 
Telet bujtat a kabát alá. 
Fázás útját elképzelt 
szánok suhogják fájdalommá.