sze 12/30/15
Mezei István
Itt leltem már honomra a tavak mentén,
most elérkezett a telünknek ideje,
nyugalmamat másutt hasztalan keresném,
reményemmel együtt itt lesz eltemetve.
|
Forrás,
kis patak,
csobogó,
csobogó
|
Úgy indulunk, mint
minden évben,
sóvárgó hittel
vitatkozunk megint
emberrel, éggel.
|
Szálkás deszkából felépült a kilátó.
Ajtaja nyitva, nincs tiltó tábla,
s a két kíváncsi vágya összemosolygott.
|
Elnémult zajokban
dereng a tél
|
Az üzenő szélben
lelkedet érzem,.
A mindenség
fogja már, de ideért
és tudom, üzentél.
|
h 12/28/15
Dáma Lovag Erdő...
Ó év fogta tarisznyáját
üres volt már nem várták
el szaladtak belőle a napok
Elkoptak a hónapok
|
Az időn kútja feneketlen és mély,
Mindenkinek jár még egy végső esély
A test megfárad, és a lélek kiég,
De az életből sosem lehet elég.
|
János ... ki becsüli az élet
minden egyes apró örömét,
szereti az őszinteséget,
Nem tűri az élet közönyét.
|
(Sajó várja Hacseket)
Hacsek: (be, részegen, énekel): „Mások vittek rossz utakra engem, mások bűne az én hibám”! Heló Sajó, mijó! Hogysmint?
Sajó: Hacsek! Maga tökrészeg! Nem szégyelli magát?
|
szo 12/26/15
Mezei István
Új évi kívánságom
Békét, harmóniát
m. i.
|
Ragyogó fények,
Pompásan átölelnek,
Érzem, szeretnek.
|
Jucimnak szeretettel
|
 A születésre, ünneplőbe öltözött
szelíd házsorok között
követem friss nyomát a hóesésnek.
|
Bármit teszel, vagy bármit nem teszel,
Lehettél jámbor, vagy vad szörnyeteg,
A Fény már örökre ott van veled,
És majd te magad is csillag leszel.
|
ZÚZMARA s köd terpeszkedik
a hideg, téli ugaron,
csak a FENYŐ nem fázik már,
védi a csend és nyugalom.
|
Fülét hegyezi,
Farkát csóválja,
Magát legyezi,
Lábát lóbálja.
Mit adsz, megeszi,
Csendben csócsálja,
Szavaid lesi,
s így meghálálja
gondoskodásodat.
|
k 12/22/15
Juhászné Bérces...
Gyertya lángja hívja táncra,
csillagot szór sziporkázva,
üveggömbre, fenyőágra,
s közben mintha muzsikálna.
|
MINDENKINEK
Legyen a Karácsony védett boldog ünnep,
s a tavaszváró Új Év egészségesebb!
Még szundikál a hideg.
Telet bujtat a kabát alá.
Fázás útját elképzelt
szánok suhogják fájdalommá.
|

Fel kéne mennem az égre
hogy észrevegyelek végre?
Némán itt élek köztetek,
zihálva levegőt veszek
|