Felbőszült a tavaszi szél,
tép és rángat mindent, mit ér.
Nem nyugszik már napok óta,
légi útját zúgva rója.

Felhőt hajszol, kerget egyre,
ütköztet és űz el szerte.
Fát kicsavar, ágat tördel,
hangja rémülettel tölt el.

Visít, süvít, fújja, fújja,
ránk tapad a mérge, s búja.
Kéményt dönt és palát repít,
erejéből mégsem veszít.

Hullámot ver, vizet dagaszt,
háztetőt a földhöz tapaszt.
Nyög, feszül az ablakkeret,
üvegszeme szélre mered.

"Minek ez az erőpróba,
kedved szerint lökhetsz porba,
erőlködés nélkül, könnyen,
szilánkokra összetörten."