Tűzzománc képkiállításra

Vágy kötelékből képeid szerterepültek.
Új ecset, festék, keze nyúlt, színek csodáján.. ...
Mint csillagos égen, távoli fényszigetek
vászna, lobog ma, mint szélben, viharok után.

Világ némán gyászol, súlyos terhét húzza,
Vonszolja igáját, nyűgével rakodva.
Ebben az életben, élhetnék tán bárhol,
De mázsás az a súly, kolonc az akárhol.

A szememben Te örökre fiatal
maradsz, mintha még szerelmünk elején
járnánk, mikor bennünk égett a remény,
napunk átitatta élet-diadal.

Emeld fel a fejed
Szent István népe
HAZÁMNAK
Kárpát-medencének
Büszkesége

Ne mondd, hogy messze vagy,
ne mondd, hogy mikor, és meddig.
Mondd azt, hogy vagy nekem,
Mondd, hogy tavasz van évekig.

Szép volt a gyermek álom
Szép volt a kert és a ház
Hiába keresem nem találom
Romba döntötte a történelem

Zsúfolt temetőbe az út bitumenes,
a hűtőház, és a raktár szeméttelep,
a haragtól már a lélek is vörhenyes,
a rendőrség tettest hiába is keres,
hamisak a nyomok, téves a látlelet.

Nem zilált kép és nem tudathasadás,
de megfejthetetlen rejtély a lélek,
egymásra hányt, színes folthalom-montázs,
szaggatott rongydarab, cafatos szélek.

Egy marék földet csak
Hozzatok nekem
Legyen min megpihennem

Be kell vallanod végre önmagadnak,
csak Te vigyázol rám, hogy meg ne haljak,
éltető hullámok Benned születnek,
azért élek még, mert Téged szeretlek.

Útra kelt a Hold, udvarát elhagyta,
Csillagok fényében, keresi, kutatja.
Nem találja többé, szíve messze vágyik,
Szerelmese fénye, távolban még játszik…

Felébredt a napsugár
Száz sugárban szórja aranyát
Tó tükrén aranyhidat küld át
Szívem felengedi jégtakaróját

Bezárul körötted lassan a kör,
​hiába vagy tölgy, ki viharban áll,
legyél profi, vagy akár amatőr,
ha szeretsz, már a szívedben a tőr,
bár volnál a réten árva fűszál.

...elmentél...

Ezen verset tisztelt, szeretett barátomnak, Borsos Mihálynak ajánlom szeretetem, megbecsülésem jegyében, egy meleg kézfogással!

Ó hogy kezdjem levelem
Hogy írjak neked kedvesem
Mily szép szavakat tudnék írni
Minden szó kevés,amit szívem tud adni
 

Szép, ringó tested nekem alabástrom,
ahogy sétálgatsz a forró partokon,

Árad a szó, de megmagyarázhatatlan,
már, ami odakinn és most odafenn van,
a semmi grasszál a néptelen falvakban,
csak ő tudja még, ki és hol lakott hajdan.