Februári sűrű ködben
Kis cinke hangja szól
Reményről füttyent
Hangot ad, vigaszt adót

De mélyen lenn a folyón
Tornyosodik a tábla jég
Töri, zúzza parttalan medrét!
Fagyot takar a ködös lég

Reménykedve várjuk Zsuzsannát
Mikor a pacsirta kiereszti hangját
Felrepül az ég felé
Szép hangja a reményé.

Nem, még nem adja meg magát a tél!
Tombol, mutatja az erőt!
Az ember az áradástól fél
S küldi felé Mátyást a „Jégtörőt”

Jön az ár, nem ismer határokat!
Cipeli a szennyes múltat!
Viszi terhét a folyó sebesen
S nem marad medrében sem!

Kegyelmezz nekünk sebes ár!
Köd eltakar, minden kopár!
Zúgó folyó romból, amerre halad!
Nem ismer irgalmat, gátakat!

Ködös február mivé lettél?
Bünteted az embert mindenért?
Szegénynek így is nehéz teher a tél!
Imát mond a kikeletért .

2017.02.07.Mosonmagyaróvár.