Hetvenedik tavasz eljött
Mint a többi egymás után
Ki gondol itt a korra
Hisz lelkem még fiatal talán

Verseket rólam hiába kerestek,
ezért dalolgatok magamról nektek,
ősszel is kinyílok kéken, feketén,
fűszernek adom narancsvörös bibém,

Ébren, álmodva szeplőid számolom,
azon a nyáron, mely nem volt szeplőtlen,
drága titkaid ismerője lettem,
éreztem, hogy örökre eldőlt sorsom.

A fagyott part nekem tavaszról mesél,
már olvad a jég akár női szeszély,
de merev a világ e száguldásba,
kihalt még a táj és az összes utca.

Két dudás ül a csárdában,
ölükben a bőrduda,
fellépésre hőn áhítva,
hogy több legyen a guba.

Mit számít, hogy az idő rég kifosztott,
ne keseregj azon, mi is volt hajdan,
a tarsolyodban teméntelen kincs van,
becsüld magad, ha nincs is magas posztod.

Kerül az álom, talán már fél három,
köröttem szinte fáj már a gyűrött éj,
kivetettem kék tengerébe hálóm,
nyugalmat találnom benne nincs esély.

Váljon a kezünkben fegyverré a hóvirág,
a férfi rímek, ragok széles sorozata
már oszlassa szét teleink irtózatát,
és az élet tava legyen minden pocsolya.

...áprilisban lesz öt éve, hogy megölték...

Szonett 57.

Ha kéred, mindenemet adnám Néked,
illő prémet, mely tiszta, mint patyolat,
csak mutasd meg ismét a mosolyodat,
tárd felém vállad és hófehér kebled.

Még árnyéktalanok a csupasz fák,
lassan nyílik az éjjel szemhéja,
de kettéhasad már a némaság,
elfogy a sötét széntartaléka.

Lénárdos haiku

Mintha egy faág, rejtett bimbó bomlana
rajta s a meleg. mely még nem tavasz,
csak csalja, úgy vagyok én is csalfa, csalva!.

Még egy utolsó nap,s olvadunk
Mindegy akarunk,vagy nem akarunk
Győzelem!!!!
ÚNIÓ mivel-kivel?
A földünk még a mienk
Alólunk tűnik el !!!!
Versenybe leszünk a SEMMIVEL !!

Öreg kukás ,van itt szemét
Elméd,kezed,jobb napokat megélt
Válogatod más szemetét
Öreg ember,ott a helyed ?
Szép napjaid elfelejted?
Pedig szép volt ifjú élted
Volt vagyonod,emberséged

Csak egy gyönyörű Beethoven nyitány,
mely áthullámzik a télies tereken,
forradalom, lendület, iram és talány,
e silány jelenben pátoszát keresem.

Azok a harsonák, mély, dübörgő dobok,
sírnak a fuvolák, jajgatnak hegedűk,
két évszázadon is hozzám átdobog,
zengve gyászt, diadalt, féktelen derűt.

ballada

Téli utazás
vadtól a szelídig

Legendákat, regéket ringat a Mátra háta,
mesélnek, lelkedhez érnek, és vallomása

van minden völgynek, s a nevek véste fáknak,
a természetnek fent, s az ember igazának.