Szonett

Karcsú bokákon azok a lágy pihék,
Ráncos arcon is ifjúságot látok,
Összeomolnak köröttem világok,
A tört tekinteted most is azúrkék.

A test pompája mára már csak emlék,
Hol vannak azok a felizzó combok,
Az idő rútul sok mindent megrontott,
Szívemben lakik egy örök nyitnikék

Lerántva évtizedek poros plédjét,
Virágba borul az egykori szépség,
Jönnek az évek, lassan hetvenedik..

A bőr bársonya ugyancsak megkopott,
De mi egyszer szép volt, nem lehet halott,
Az ember befűt, ha ősszel esteledik.