Percről percre – óráról órára,
múlik zakatolva a távolodó idő,
a látóhatár mint egy tollvonás
fákból növekszik a leendő erdő.

Levette mirtuszi fátylát – majd
virágcsokrával a folyóba dobta,
így jegyezte magát el örökre -
könnyeit a sebes Drávába sírta.

Megkövültek a forró igaz könnyek
össze-vissza hevernek a medrébe,
kőgátat épülve díszíti a folyót
kavicsos ágyat terítve a mélybe.

Hogy csobogva csacsog, fecseg
ijesztő de mégis bájos víztömeg,
ne az egészet nézd az félelmetes
hanem mi körül táncol ás remeg.

Drávánknak sokszínű ezernyi arca
készülnie őneki nem kell a bálra,
hullám öltönyét mindig felveszi
így áll készen farsangi ruhája.

Vad vízi világ - hatalmas folyam
lenyűgöz minket adott szépséged,
hát őrizd még sokáig így nekünk
ezért is szeretünk nagyon téged.

Megénekeltek rajzoltak, festettek
sok száz vagy ezerféle szépségben,
de még mennyit tartogatsz nekünk
rejtett kincsként tarajos szívedben.

Varga István. Barcs.