Az életünk, mint a madár
Távolból jön, és messzire szál.
Lelkünk útja ismeretlen,
Szerelmesek álmaiban
lélekarcunk meg-megrezzen.
Ismeretlen tengeréből
útra lép majd egy kis lélek
Anyai öl melegéből világra jön,
S köszöntése azt sugallja:
Édesanyám, én itt félek!
Elmúlik a gyermekkor,
és felnő a kis síró lélek.
Csillagot keres magának,
álmot lát, és felé léptet.
Fél ugyan a sors útjától,
de az a csillagától fényes.
Sejti már, ez út göröngyös,
és a várt élet nem csak édes.
A gyáva lélek visszarezzen,
ábrándnak tüntetve álmát.
Választja az „ésszerűbbet”,
feledve a szíve vágyát.
Pedig csillagának fénye
célhoz juttatja a bátrat,
Nem törődve sok gyávával,
ki feladta boldog álmát.