Tegnapi hangja a vas duhajának
körbekerít ma is: átdobban rajtam.
Táncuk zajából a csizmás lábak
félelemcsillagot rúgnak agyamban.

Ördögi nász parazsalta a kedvét:
körbeszerette a szénen  a láng,
ez az ősszerető, buja szentség,
ez az örökkön sóvár prostituált.

Ropta a táncot a tűz szeretője,
dobta magáról a csillagokat:
szilajon dübögött ki belőle
a nászban felszabadult buja hang.

Forgott, görbült, tömörült, vékonyodott,
hangja szelídebb lett, majd újra vadult.
A színe feledte a nászparazsat,
tánca megállt – alakja átalakult.

          (….)  Csorba Tibor