Bús vagyok, mint az ősz… ő a jó barátom.
Nincs helyem életben, s nincs a túlvilágon…
Vergődöm tétován e két világ között,
Miközben lelkem már dús színbe öltözött.
Oly’ sokan szeretnék színpompás lényemet…
De mért is értenék furcsa szeszélyemet?
Üvöltöm: mért van így?! – de sokszor, s hasztalan…
Néha a csönd elég… nem szólok, nincs szavam…
Eddig a nyár ölelt… lelkem most télbe száll.
Oly’ üres életem, akár egy néma vár.
Nincs helyem életben… s nincs a túlvilágon…
Bús vagyok, mint az ősz: komor, színes álom…
Rácz Endre ©
2016 10. 06. Szerep
