Egy hét múlva Lujza erős fájdalmai miatt kórházba került. Másnapra megszülte kisfiát Zsoltikát.
Ahogy mondani szokták, anya és csecsemője jól vannak. És mégis!
|
Lujza már a hetedik hónap vége felé járt, amikor Olgát bekísérte Hajdu doktorhoz. Mert ebből az ismeretségből bizony barátság lett.
|
cs 10/15/15
Marika Lovász
A kórházban ismerte meg . A folyosón várakoztak, sokad magukkal. Többnyire fiatalok, és középkorú nők. Két nő kivételével,mindenki abortuszra várt.
|
Olga az orvos tanácsára fogamzásgátlót kezdett szedni, hogy egy ideig biztosan ne essen teherbe. Meg azért is, hátha megerősödik a méhe, esetleg egészségesebb pete is termelődik.
|
Kicsit restelkedve, kicsit félve, csengettem az ajtón. Megismer-e, mit fog szólni? Kár volt aggódnom. Ma is ugyanolyan, mint volt.
|
A kis bárányka, amit Mariann kapott Zsigmondtól, működésbe lépett. Simogatni vágyta, és mivel különös érzés kerítette hatalmába, ha kézbe vette, hát Leventével is gyakran simogattatta.
|
cs 09/24/15
Marika Lovász
Istikém a hét végén le kell menjek a telekre, mert az egyik ember visszajött. Persze, kérdezd meg, tudunk e valamiben segíteni neki.
|
Erzsikém! Ma érkezni fog nyolc ember odaátról. Segítenünk kell nekik. A kisbusz itt marad a garázsunkban elrejtve, és én az én Zukommal leviszem őket a telekre. Pár napig, biztosan ellehetnek a hétvégi házunkban.
|
1956 évét írtuk. Budapesten kitört a forradalom, és az éteren át a hír eljutott a szülőfalumba is. Ebben az időpontban még gyermek voltam.
|
cs 09/10/15
Marika Lovász
Úgy tudom, valamelyik vallás tart hálaadás ünnepet. De lehet, hogy az csak Amerikában van. Én mindenesetre hálám jeléül írom az alábbi sorokat.
|
szo 09/05/15
Marika Lovász
A selyemgubó hatása
Sok éve már annak, hogy láttam egy csodálatos filmet. A címe: Selyemgubó. Nagy hatással volt rám.
|
sze 09/02/15
Marika Lovász
Első lépések
|
Sorsok
Amíg tanuló voltam, dolgoznom kellett, hogy legyen miből élni. Az egyik nyári szünetben, egy ortodox hitközség szeretetotthonában kaptam munkát.
|
cs 08/27/15
Marika Lovász
- Olgika! Mariann vagyok. Azért hívlak, mert már tudjuk az időpontot, mikor lesz a Dóri záróünnepsége a Balett táborban. Levivel úgy beszéltük meg, hogy megint viszünk magunkkal. Ugye nincs egyéb programod?
- Ugye, hogy nincs! Hogyan is lenne? Mióta magam vagyok, minden évben erre várok. Arra, hogy veletek lehessek.
|
" Én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd meglátjátok " (Ézsaiás 43/19.)
|
Ahogy múlik az idő, annál jobban hiányzol.
De már csak a fizikai léted hiányát érzem.
Kihunytak, kialudtak az érzések.
Már nem tudom, milyen volt, amikor jó volt.
|
cs 08/06/15
Marika Lovász
Hogy van az, hogy a mamák tudják? Nem később, - majd - hanem rögtön,akkor! Elsőre.
Én semmit sem akartam tudni, de azt elismerem, kezdetektől fogva éreztem , hogy valami rosszat tettem. Igen hamar kiderült, hogy nem kellett volna, nem kellett volna hozzá mennem.
|
szo 08/01/15
Marika Lovász
Tamással így kezdődött a kapcsolatunk. Levelezve, mert mondanom sem kell, ezután hetente érkeztek a levelek Nagyatádról, ahol katonai szolgálatot teljesített.
Egy napon teljesen váratlanul beállított. Zavarban voltam. Hogyan kell ilyenkor viselkedni?
|
cs 07/30/15
Marika Lovász
Hamar kiderült, hogy nem tudom beosztani a fizetésem. Soha nem mértem fel, mi mennyibe kerül, csak megvettem, mert volt pénzem éppen.
|
sze 07/22/15
Marika Lovász
Egy ortodox szeretetotthonban kaptam munkát, és egy kis szobát. Úgy tűnt, innen nyugodtan járhatok iskolába, hisz a munkáltató nem zárkózott el előle. Ellenben a személyzet...rövid idő elteltével, nem nézte jó szemmel, hogy heti három alkalommal helyettem is dolgozniuk kell esténként. Hamar kimartak maguk közül.
|