Sorsok

Amíg tanuló voltam,  dolgoznom kellett, hogy legyen miből élni. Az egyik nyári szünetben, egy ortodox hitközség szeretetotthonában kaptam munkát. Az otthon lakói kivétel nélkül az egyház által rehabilitált emberek voltak.

    László néni  önmagára és környezetére pedáns, tisztaság szerető, valaha a kultúr életben tevékenykedő , abszolút urinő volt. Mindenkitől és mindentől távol tartotta magát. Nem parancsolt, csak kért.  
- Kérem, legyen szives hozni nekem a Kóser székből felvágottat, és sajtot. - Mást soha nem kért. Köszönetét borravalóval fejezte ki, ellenvetés nem lehetett. Napi elfoglaltsága volt, hogy a konyhán besegített. Bármit pucolt, de nem vegyült. Ott is külön  a többiektől. Vallását erősen tartotta. Ha éppen aznap kellett fizetnie valamit, amikor ezt a hite nem engedte meg, hát engem kért meg, hogy vegyem ki a pénztárcájából a pénzt, mert ő nem nyúlhat hozzá.

    Ádler bácsi  lisztgyáros volt. Töpörödött, démonjaival állandóan viaskodó, kicsi emberke. Amíg én az otthon dolgozója voltam, a vezetőnő kérésére, gyakran mentem hozzá külön is, mert mint mondta, engem nagyon kedvel. Ádler bácsi démonjai időnként bementek a szobájába. Ilyenkor kirámolta a szekrényét, az összes ruháját az ágyra dobta, és ütögette őket, hogy az ördögök távozzanak belőle.  Nem tudom megmondani miért, de szoktam neki segíteni ebbéli tevékenységében. És a démonok a kitárt ablakon át, hamarosan távoztak. Mesélt nekem a fiáról, aki még mindig tanul, most éppen  Dachauban tanulja a különböző lisztek ismeretét, és a sütési tudományt. Mérnök lesz majd az ő lisztgyárában. Gazdag ember ő....és ha én már elmegyek, mert kezdődik az iskola, támogatni fogja a megélhetésemet.  Így is történt. Amikor eljött a szeptember bementem hozzá elköszönni.
    Ádler bácsi elővette bőrből készült bugyelláris zacskóját, telis -teli  pénzzel, és nekem ajándékozta.
- Ezt csak fogadja el kedves, még szüksége lehet rá, az én fiam már révbe ért. Támogatom minden hitemmel a tanulni vágyó embereket, és anyagi áldozatokat is hozok. Tanulás, tanult emberek nélkül nincs jövő. Sajnálom, hogy elmegy, ha a fiam itthon lenne, mondanám neki, hogy vegye el feleségül magát. Talán találkozunk még.
    A kapott zacskót azonnal a vezetőnőnek átadtam. Tudtam, hogy az itt lakók sérült emberek, nemcsak lelkileg, de agyilag is.
Kibontottuk a bugyellárist! Tele volt öt és tíz filléressel.....értékük semmi. Én mégis úgy őrzöm emlékemben, hogy volt egy gyártulajdonos, egy igaz ember, aki az összes vagyonát nekem adta, hogy tanulni tudjak.

    Helénke: bár idősebb volt már, de csak Helénkének volt szabad szólítani.  Eleinte féltem tőle. Állandóan fel-alá sétált, karjában mintha lenne valami. Egy szót sem szólt soha. Ahogy járkált a szobában, időnként megremegett, és azt suttogta: cssssit, csiiiiiiiiiiiit. A szobatársai mesélték, hogy kisbabája volt, amikor bejöttek az oroszok. Budai házukban a pincében bujkált Helénke. A családját elhurcolták, ő maga valami csoda folytán itt maradt.
A pincében az oroszok rátaláltak. A kisbaba karjaiban a csapott lármára felsírt, és az egyik katona belelőtt, hogy elhallgattassa. Az is, félelmében.
Helénke ebbe zavarodott bele. Azóta is a karjaiban lévő kisbabát csitítgatja...