Első lépések

   Szeretted nézegetni az esküvői fényképeinket. Hetven darabot készített István fotós barátja.Talán öt éves voltál amikor megkérdezted: én miért nem voltam ott az esküvőtökön? A kérdés jogos. Végülis, miért is nem voltál ott? Kérdezhetném mai fejjel én is.

    És kérdezhetnék még sok mindent. Emlékszel még? Amikor először vitt ki a papa a ligetbe.? Úgy jöttél haza,tele élménnyel, és hihetetlen örömmel, azt mondtad … képzeld Kery! ott vannak a királyok, a minden király! ott van, a szobrokban. Óriásiak, és majd a papa fog mesélni nekem róluk.Meg ott vannak a fejedelmek, meg az Árpád vezér egy hatalmas nagy lovon. Ha nagy leszek majd én is szeretnék lóra ülni. Meg király is szeretnék lenni. És olyan lennék, mint az igazságosak királya, akinek volt az az igazmondó juhásza...tudod ki? Hogy is hívják? Mátyás király. Az...az!
És van ott egy nagy tó! Abban csónakoznak az emberek! Én majd csak akkor ülök abba bele, ha majd nagy leszek. A papa mondta, hogy a szerelmesek csókolóznak benne. Hát? és nekem nincsen csókom senkinek! Jó a csókolózás? És minek kell? Te is csókolózol, már láttam. És te? Te nem? Én csak puszit adok. Azt se mindenkinek, mert akit nem szeretek, annak egyáltalán nem adok!
    És az állatkert? Arra emlékszel? Akkor vettem neked először egy halásznadrágot. Olyan kistermetű voltál, hogy alig kaptam rád valót. Egy kapualji butikban láttam meg, hófehér vászonból készült, kék kis zsinórral diszítve. Tündéri voltál benne. Azt adtam rád, amikor mentetek az állatkertbe. Úgy el voltál foglalva az állatokkal, hogy csak akkor szóltál, hogy kakilni kell, amikor már késő volt. A hófehér nadrágocskád csupa kaki lett. A papa vett egy kis gatyát neked, és a mosdóban úgy ahogy tudott lepucolt, aztán rád adta az új nacit, a szép fehér halásznadrágot meg kidobtátok a kukába. Egy cseppet sem fájt érte a szíved, mert a majmok sokkal jobban érdekeltek. Meg a tigrisek, meg a büdös medvék, és minden más fontosabb volt. Mindenhonnan lelkesen, tele ezer kérdéssel, mesélni valóval jöttél haza. Ettől függetlenül,minden este mesélni kellett. A meséimet többnyire már kívülről tudtad, mégis újra és újra kérted. Csak még a Hófehérkét! Emlékszel mekkorákat rötyögtünk. Este azt hittem azért, mert azt mondtam Hófehérke kipökte az almát! De reggel aztán kiderült, hogy te nem is ezen nevettél. Elmesélted a papának az esetet: szóval az úgy volt, hogy a törpék vitték a koporsót, amibe benne feküdt a Hófehérke, mert az alma elakadt a torkán és meghalt, - mert tudod, a gonosz boszorkány adott neki egy almát –és a törpék egy üvegkoporsóba tették, és úgy vitték eltemetni. De nehéz volt a koporsó, és a törpék megálltak pihenni, amikor az egyik törpe megbotlott és elejtették a koporsót, és Hófehérke akkor kipökte az almát! De nem érted? Ahogy álltak, az egyik törpe megbotlott! Azért nem bírtam elaludni, mert folyton láttam magam előtt az álló törpét, amint megbotlik… érted ugye?
    Ilyen kiskutyaütő voltál. Még megsem születtél és már ismertelek. Megsimogattam a kis pocaklakót, hallgattam ahogy rugdalózol, ha együtt aludtam Lujzával, énekeltem neked. Mindenki csak utánam láthatta, hogy teszed meg az első lépéseket, hívásomra.

De jó lenne újra fiatalnak lenni, és újra átélni mindent, - mindent -!