Fuldoklik, ki ma
ír, mintha víztükörre
róná sorait.

A múlt nekem hűtlen szeretőm volt mindig,
és a jövő kacéran cédaként hiteget,
de a jelenem forrón mellemben izzik,
bárhonnan törnek rám a sötét fellegek.

Nehéz évtizedek állnak mögöttünk, és úgy néz ki még nehezebb évek várnak ránk. Fogytán az energia, fogytán a pénz és az élet…, de talán mindennél fájóbb az együttérzés, a szeretet és a jó szó hiánya.

Jöjjetek sötét, decemberi éjszakák
A néptelen tereken és utcákon,
egy-egy ablakban imbolygó fény, félénk láng
pislogja közeleg már a karácsony.

Az év minden napján, ott mélyen bent rejtve
egy apró kis zugban, árván elfelejtve.
Hordozod magadban, és nem is tudsz róla,
csak mikor előjön, nézed csodálkozva.

...sok szeretettel...

 / Csak azért is ünnepelünk /

Csak egy álarc, amit rajtam láttok,
ne tévesszen most meg ez titeket,
ugyan mélyek arcomon a ráncok,
táskás szememre kell a szemüveg.
De eljárok még bármilyen táncot,

Ha nem úgy gondolkodtok, ahogy én,

Ellopták a fejünk felől az ózonernyőt és nyakunkon az ibolyántúliak, lokátorok őrzik álmunk, ellenségünk csak azok a gaz afgánok és irakiak.

Eljött a tél, vele sok fagyos éjszaka,
tízezrek laknak az ég alatt, nem házban,
dermeszt a hajléktalanok rekedt szava,
nyomorukkal leszek én most is hazátlan.

Elkészült  Ágoston Tibor:  Göröngyös Utakon  (Napló 1885-2013)  c.könyve

Athénban a demokrácia haldokolt,
Szókratész lesétált lassan a piacra,
megnézte, mit árul a pár árus és bolt,
bár tudta, az élete utolsó napja. 

Egyszer régen sok, sok évvel ezelőtt vonattal utaztam Kárpátalján, és amikor a távolban feltűnt Munkács csodás vára, a fülkében ülő öregember, akiről valójában nem tudtam, hogyan került oda, így szólt hozzám:

Ahogy egymással bánunk, olyan a hazánk,
és most valahol elrontottuk a sorsunk,
véres jeleket véstek a csillagok ránk,
lelkünkben irdatlan púpokat hordunk.

Szerettem volna elmondani neked,
Milyen csodálatos az élet.
Szeretni lehet, bár, ezt elronthatja,
Egy téves, oda nem illő vallomás.

Ajánlom Kati lányomnak névnapja alkalmából

Télfélő őszikék

Csorognak az ablakon, kopott falakon
az esőcseppek, könnyezik november,
tépi őket a szél , fakasztja fájdalom,
                    de a szomorúság is elmúlik egyszer.