Falunkban élt egy apró ember. Mindenki csak Csiga bácsinak hívta. Bizonyára kíváncsiak vagytok, miért nevezték így? Egyszerű a válasz. A kicsi ember egy üres csigaházban lakott. Olyan szép volt, hogy még a király is megirigyelhette volna. Kívülről színesre volt festve. Olyan élénk színei voltak, hogy a házacska már messziről látszott. Aki csak arra járt, az megcsodálta. Sokáig nem tudott szabadulni a látványtól.
     Egyszer meghívott a kicsi, csigaházba. Képzeljétek csak el, alig fértem be. Valójában kezem, lábam kilógott belőle. Nem mertem leülni. Attól féltem, ha leülök, akkor a székecske összerogy alattam. Pedig Csiga bácsi hellyel kínált. Soha sem fogom elfelejteni szíves vendéglátását. A pindurka szobában olyan rend és tisztaság volt, mint a patikában. Egy porszemet sem lehetett találni. Minden példásan a helyén volt. Csak ámultam és bámultam, alig tudtam szóhoz jutni. De nem is kellett, mert vendéglátóm Csiga bácsi különös történetekkel szórakoztatott.
– Tudod-e, öcsém, miért vagyok ilyen apró ember? – kérdezte.
– Fogalmam sincs róla – mondtam szinte elvarázsolva.
– Nos, öcsém, akkor jól nyisd ki füledet! Elmesélem történetemet. Nem voltam én mindig ilyen kicsi. Siheder koromban szép magas legényke voltam. Minden lány megfordult utánam. Anyám azt mondta, jó dióverő pózna lesz belőlem. Persze én tiltakoztam, s hallani sem akartam róla. Még, hogy velem verjék le ősszel a diót. Szó sem lehet. Anyámnak megtiltottam, hogy még egyszer azt mondja rám, hogy dióverő pózna legyek. Azt találtam mondani neki, világgá megyek, ha kiejti a száján, dióverő pózna. Úgy látszott, anyám állja is a szavát. Sokáig szóba sem jött ez. Örvendeztem, hogy nem leszek dióverő pózna. Majd keresek magamnak, valami más szakmát. Érdekelt a kovácsmesterség. Szomszédunkban lakott egy patkolókovács. Amikor volt egy kis szabad időm, mindig a kovácsnál leskelődtem. Tetszett, ahogy a hatalmas kalapácsával üti az üllőt. Én is ezt szerettem volna csinálni. Azon ábrándoztam, hogy megkérem a kovácsot, tanítson ki erre a mesterségre.
    Ősz volt, és megérett a dió. Kertünkben volt három nagy, magas diófa. Ahogy anyámmal nézegettük a fák tetejében voltak a legszebb diók. Valahogy sehogy sem akartak lepottyanni. Alulról már szinte majdnem mindegyik leesett, de azok a szép diók, nem szándékoztak a földre hullani.
Szegény anyám megfeledkezett ígéretéről, és kiejtette száján a számomra sértő szót:
– Sajnos, hogy nem vagy dióverő pózna, fiam! Ha az lennél, akkor most könnyen lepiszkálhatnánk ezeket a komisz diókat.
Kár volt kiejteni ezt a száján. Jobb lett volna hallgatni. De kimondta, és ezen már nem lehetett változtatni.
   Meghallván a tiltott szót, mintha egy nagy késsel szúrtak volna meg. Iszonyatosan mérges lettem, földhöz vágtam a kosarat, amibe a diót szedtem, majd anyámhoz fordulva mondtam:
– Édesanyám, elmegyek világgá. Nem tudok itt élni, ahol dióverő póznának csúfolnak.
    Anyám könyörgött, hogy ne menjek el. Többé nem fog ilyet mondani. Mi lesz vele, ha elhagyom. Hiszen egyetlen magzata vagyok. Nem hallgattam rá. Kértem, készítsen nekem hamuban sült pogácsát, a tarisznyámba tegyen egy pint bort a jobbik fajtából! Amikor mindezzel megvoltunk nyakamba vettem a nagyvilágot. Valójában nem tudtam, hová akarok menni. Széles a világ, akármerre is elindulhatok. Úgy gondoltam, megyek arra, amerre a Nap is az égen. Így hát elindultam napnyugta felé. Egészen addig követtem, amíg az el nem tűnt a magas hegyek mögött. Akkor hirtelen olyan sötétség lett, hogy még az orrom hegyéig sem láttam el. Csak tapogatóztam, de mindenhol falakba ütköztem. Sok időnek kellett eltelnie, mire rájöttem, be vagyok zárva egy házba, amelynek se ablaka, se ajtaja. Igaz nem értettem, hogyan kerültem ide, amikor még nemrég az országúton voltam. Na, mindegy – gondoltam, se eszegetni kezdtem a hamuban sült pogácsámat, és rá, ráhúztam a pintes üvegre. Egészen jól éreztem magamat. Már majdnem nótázni kezdtem, amikor ki tudja honnan előcsusszant egy csiga.
– Mit eszel, mit iszol, te legény? – kérdezte kíváncsian.
– Hamuban sült pogácsát, a pintes üvegben meg borocska kotyog.
– Ugye én is megkóstolhatom? – kérte a csiga.
– Miért ne – válaszoltam. – Hiszen van elég. Ellenben kicsi csiga vigyázz, a borocska meg ne ártson. Ettől könnyen berúghatsz.
A csiga nem fogadta meg a tanácsomat, minden pogácsa morzsa után egy nagyot kortyolt a pintes üvegből. Végül úgy berúgott, mint az albán szamár, de lehet, hogy még annál is jobban. Fetrengett a csigaházán és csiga nótákat énekelt:
„Csigabiga gyere ki,
ég a házad idekint”
    Így ment ez sokáig, míg végül mindketten elszenderedtünk. Egészen reggelig húztuk a lóbőrt. Amikor felébredtem, azt sem tudtam, hol vagyok. Csak, amikor a csigára pislantottam jutott eszembe, mi is történt tegnap este. Csiga barátom még mindig javában durmolt. Talán fel sem ébredt volna, ha nem kocogtatom meg házát.
– Ébresztő csiga! – mondtam neki. – Hogyan jutunk ki ebből a se ablaka, se ajtaja házból?
Az nagy nehezen kinyitotta a csipáit.
– Hej, de jót múlattam tegnap este – vidult fel. – Van-e még abból a finom borocskából. Úgy innék belőle újra.
– Kotyog még a butykos alján egy kevés – válaszoltam neki kissé mérgesen. – Addig nem iszol, amíg meg nem mondod, hogyan jutok ki innen!
– Annak csak egy módja van – vakarta meg kobakját a csápjaival.
– Mondd már gyorsan! – sürgettem.
– Úgy kerülhetsz ki innen, ha te is csigává változol, mint én. A se ablaka, se ajtaja ház egyik sarkában van egy parányi lyuk. Épp akkora, hogy egy csiga, mint például én, kifér rajta. Ott jöttem be, és ott is fogok kimenni miután, adsz még egy korty borocskát.
– Hogyan változzak át csigává? – csodálkoztam el. –Különben is ember vagyok. Nem szeretnék csiga lenni, aki egész nap a nyálában kúszik, úszik. Emberként szeretnék kikerülni innen.
– Ez bizony nagy baj – komolyodott el a csiga. – Csak egy szavamba kerülne és te is csigává válhatná. De ha nem akarod…
Nem engedtem neki végigmondani, amit akart, hirtelen félbeszakítottam:
– Azért csak lenni kell valami megoldásnak, hogy kikerüljek innen.
A csiga elgondolkodott. Újból megvakarta a kobakját, majd komolyan mondta:
– Egy meg oldás létezik…
Megint félbeszakítottam türelmetlenül:
– Mondd már!
– Meg lehetne oldani, ha nem is csigává, de legalább egy apró emberré varázsolnának, mint én vagyok. Ellenben van egy kicsi gond. Soha többé nem lehetsz ilyen lulóca, mint most vagy. Életed végéig ilyen apró növésű leszel, mint én.
     Mit érdekelt engem, hogy kicsi leszek. Legalább kettőt ütök egy csapásra. Kikerülök a se ajtaja, se ablaka házból, és többé legalább senki sem mondja rám dióverő pózna.
– Legyen – mondta a csiga.
A következő pillanatban mormolt valami varázsszóféleséget. Nem tellett bele egy pillanat olyan apró lettem, mint ő.
– Ugye ekkor most kortyolhatok a borocskából? – nézett rám a nagy külűbülű szemeivel.
– Természetesen – válaszoltam vidáman. – Úgysem bírnám el a tarisznyámat a pintes üveggel. Legyen minden a tiéd, csak vezess ki innen engem.
    A csiga barátom megmutatta az utat, azt a kicsi lyukat, amin igaz nagy nehézségek árán, de mégis csak valahogyan a szabadba jutottam. Tetszett az új méretem. Igaz akkor még nem gondoltam a következményekre. Például, hol fogok lakni? Ugyanis egy normál házban igen csak nehezen tudnék létezni, hiszen ott minden olyan nagy és hatalmas.
    Amint mentem vissza a falum felé, már majdnem hazaértem, amikor a mezőn egy nagy fa alatt megláttam egy jókora üres csigaházat. Gazdája már réges-rég elhagyta. Ekkor jött az ötlet, mi lenne, ha berendezném lakóházzá. Gondolatból tett lett. Az üres csigaházat a falu szélére görgettem. Kicsit pihentem, majd elkezdtem tervemet megvalósítani. A falusiak eleinte csodálkozva néztek rám, de amikor megismertek, hogy én vagyok az egykori dióverő pózna még segítettek is. Szegény anyám is gyakran meglátogatott, amíg élt. Mindig hozott nekem apróka hamuba sült pogácsákat, meg egy gyűszűnyi bort a legjobb fajtából.
    Csiga bácsi elhallgatott, nagy kék szemivel rám nézett. Nem tudtam ilyenkor, mit illik mondani? Csak zavartan pislogtam. Egy idő után Csiga bácsi újból megszólalt:
– Na, barátom, most már tudod a történetemet. Ennyivel is okosabb lettél. Ugye máskor is eljössz vendégségbe, hogy újabb történeteket meséljek neked?
Megígértem neki, és nagy nehezen kikászálódtam csigaházából. Kint örültem, hogy kinyújthattam elgémberedett végtagjaimat, majd hazaszaladtam, ahol papírra vetettem, amit Csiga bácsitól hallottam.
Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, járjon utána!