Az első napoktól nagyon félt. Igaz, hogy mindég is korán kelő gyerek volt, de tudta azt, hogy a gazdasszonyok a libákat már akkor az utcára engedik, mikor még csak a mennek az istállóba a teheneket megfejni. Ezzel is megtakarítanak egy kis szemes takarmányt, hiszen a libák legelnek eleget a libalegelőn. Pistike attól is félt, hogy a libalegelő a Pázsiton volt. Ez egy füves terület a falu végén, a patak jobb oldalán. Azért volt jó libalegelőnek, mert eléggé zárt volt. Csak arra kellett vigyázni, hogy a libák ne ússzanak le a patakon, vagy ne térjenek vissza a faluba. Teheneket, vagy a disznókondát ide nem hajtottak, mert azoknak kicsi volt a Pázsit, ezért a falu libalegelőjének használták. Egyetlen gond volt vele. A libalegelő északi részét a cigánytábor alkotta, és Pistike félt a nagyobb cigányfiúktól. A múltkor is alig tudott megszökni tőlük, mikor kicsit elkalandozott, és nem a többi gyerekkel ment haza az iskolából. Persze, szegény Pistike nem tudta, hogy nem is a cigányfiúk voltak a ludasok abban a dologban, hanem a Gonda Petike. Szomszéd gyerek volt, és még egykorú is Pistikével, de mivel tehetős gazda családból származott, valahogy mindég irigy volt arra, hogy a szegény zsellér gyerek okosabb, meg ügyesebb volt nála, és több barátja is volt, mint neki.

A kis libapásztor, még alig pirkadt, már a felső falu végén várta, mikor engedik ki a libákat, és lassan terelgette őket a pázsit felé, közben minden udvarról kiengedtek egy csapat libát, így a legelőre tetemes libasereggel érkezett. Kutyát nem használhatott, mert az édesapja úgy egyezett meg a bíróval, hogy a fiút naponta sorba fogják kosztolni a gazdasszonyok, és még egy kis pénzt is kap, de kutyát ne használjon. A liba az nem tehén, vagy disznó, amelyiknek nyugodtan a lábába csíphet a puli, de a libának a nyakát kapná el, ami bizony nem kívánatos.

 Az első szolgálati napon, a falu végén lakó Hudák Maris néni kosztolta Pistikét. Maris néni szegény özvegyasszony volt, de nem sajnálta az ételt az árva gyerektől. Mikor leengedte a libáit, a gyerek kezébe nyomott egy jókora darab zsíros kenyeret:  -Pistike, majd este, mikor haza hajtod a libákat, gyere vacsorára. - mondta a fiúcskának, és könnyes szemeit törölgette. „Szegény árva gyermek. Még alig nőtt ki a porból, és már szolgálatot vállal.” Ahogy nézett a távolodó libasereg után, azt is látta, hogy Pistike mezítláb tipeg, hiszen az egyetlen pár cipőjét csak templomba volt szabad felvenni, azt is csak akkor, ha megígérte, hogy ministrálni fog.

Első nap nem is volt baj. Pistike este a libákat haza hajtotta, és ment vacsorára Maris néninél. Igaz, hogy csak rántott leves volt, de otthon sokszor az sem került az asztalra. Maris néni még egy pár elstrapált cipőt is adott neki. Talán két számmal is nagyobb volt, mint a fiúcska lába, de cipő volt, és ez a fontos. Így, ha szaladni kell, akkor sem töri majd fel a talpát valami éles kő.

Bizony szaladni már másnap kellett.  A Gordon Peti megint felbíztatta a cigányfiúkat, akik most nem is Pistikét bántották, hanem a libákat kergették széjjel. Amelyik csapat a falu felé rohant, azt Pistike könnyen visszaterelte, de nagyobb baj volt azzal a libacsapattal, amelyik a patakba menekült. Bizony majdnem este volt, mire a szomszéd faluból vissza tudta terelni, és haza hajtani a libákat. Most már reggel vitte magával a Pajtás névre hallgató keverék kutyáját is. Ez a kutya szerencsére a libákat nem bántotta, de minden idegent elkergetett a pázsitról. Így már nem mertek a cigánygyerekek sem közeledni a libákhoz, és nem volt gondja a kis libapásztornak sem.

Lassan teltek Pistike napjai. Volt, ahol bőséges, és ízletes kosztot adtak, de bizony, volt, hogy egy kis darab száraz, talán egy hetes kenyeret, és avas vajat kapott egész napra. Persze, ezért sem panaszkodott. Lassan a cigánygyerekekkel is megbarátkozott, mert azok is gyerekek, és szívesen játszottak Pistikével, aki, ha nagyobb darab kenyeret adtak neki a gazdasszonyok, megosztotta velük. Így már a szomszédék Petije hiába bíztatta őket, ezek nem voltak kaphatók arra, hogy Pistikét bántsák. Sőt, Petit fenyegették meg, hogy hagyjon békét a barátjuknak, mert baj lesz.

Folyt. köv.