Igaz, hogy Józsi nagyon félt attól, hogy nap mint nap a bányaakna poros, nedves környezete vette körül, de lassan megszokta, hiszen a munkaidő végeztével minden nap visszatért Isten áldott világára. Nem is gondolt arra, hogy Annusban is vannak félelmek. 

Régen ez a vidék erősen lápos, mocsaras terület volt, sokkal több volt a láp és mocsár, mint most. A lápból kimagasló dombocskákon pedig már régen faluk keletkeztek, ahol az emberek Szent István királyunk óta jó keresztények módjára éltek. 

Talán a fák sosem halnak meg,
akár a hegyek vagy a csillagok,
kiállják az idő próbáját,
akármennyire nagyok a fagyok.
 

Hosszabb már a nappal, rövidül az élet,
az örök sötéttől miért, hogy nem félek,
egyre több az évem, kevesebb a fogam,
ezt tette velem a lusta időfolyam.

 Bizonyára nem mondok újságot, ha azt állítom, hogy szegény magyar népünk, amióta csak itt él a Kárpát-medencében, testével fogta fel a sok pusztító hadat, amelyek a nyugatabbra lakó népekre zúdultak volna

Minden jó magyarnak
gondoskodó hazát,
érezhesse otthon
szülőföldjén magát.

Ó év fogta tarisznyáját
üres volt már nem várták
el szaladtak belőle a napok
Elkoptak a hónapok

Sajnálom ezt az évet. Tudom az idő kérlelhetetlen. Ezzel együtt életem egyik legszebb éve volt ez. Sok szépet hozott. Tartalommal töltötte meg napjaimat, lelkemet. Azt kérem, 2015 ezt kövesse, hozzon mindenki számára reményteljes boldog új esztendőt.

Az édesanyák sosem halnak meg,
gyermekük szemében ragyog fényük

Pukkan a pezsgő,
Gyöngyözik gyöngye,
Színes fénycsóva
Omlik a földre.

Mivel nem volt útlevelük, Puzdák Pisti tanácsai szerint jártak el.

Hold dalán ringó szél,
ragyogó csendes éj,
nem fehér ez a tél,
nem fehér, nem fehér.

Mit is keresek én ezen új esztendőn
hisz rongyos tépett a lepedőm legelőm
ellopták őseim házát repeszti tél
a hordószónok a nagy semmiről beszél

Az a Szilveszter éjszaka
/Ronald unokámnak születésnapjára/

Ültünk a teraszon ketten
Néztük a szikrázó csillagok
Fényét a tó vízében
Csillagok repültek fel az égbe
Elégve hulltak,megsemmisülve a földre

  Réges-régen történt ez, évszázadokkal ezelőtt, amikor még minden falunak megvolt a maga ura. Háj, nagy urak voltak ám! Várakban laktak, erős seregük volt, díszes, színpompás ruhákban jártak, hatalmas vendégségeket, lakomákat rendeztek.

Először nem is figyeltem fel rá, mert sok kacat között volt, az elhasznált tehénkaparók, ácskapcsok, meg más effélék társaságában . Talán az volt fúrcsa rajta, hogy gyalult volt, és kisebb, mint egy szerszámos ládikó.

Hó nélküli tél az ég,
kabátja a mindenség,
felhőkből van meleg sálja,
várakozik kis csizmája.