Szürke reggelekben zsibbadt ébredés,
a lelkünk zárt, befagyott erődítmény,
nincs párbeszéd, elfogyott az érzés,
a görcsös kérdőjel ingerszegény.

...ÉNKÉP (hatvankét és fél évvel ezelőtt)...

Zoltánnak, és Ágnes asszonynak is könny csillogott a szemében. Sok kérdés kavargott agyukban, de megszólalni egyikük sem tudott.  Pisti a pohárban csillogó vörösbort vizsgálgatta.

a térdre rogytam
S nem tudtam ,hol vagyok
Imára kulcsoltam kezem
Uram segíts, magam vagyok

Nagy hegyeknek lankás alján
Róka pár élt,szép kis vackán
Rókalyukban négy éhes száj

Látod Zoltán. Negyvenöt év után haza látogatol, és én csak panaszkodok, meg a rossz sorsokról beszélek. Amikor te a szüleiddel elmentetek, mi még gyerekek voltunk. Nem érthettük a szoci szörnyűségeit.  A szociban nőttünk fel, amikor már alább hagyott a magyargyűlölet, a kuláküldözés. Lassan ugyan, de  fellélegzett mindenki.  Megtanultunk élni abban a renszerben.

Kacag a fillér,gurul a forint
A vén Európa beteg már megint
Halmokban dobált lakáskulcsok
Zsebeiket tömik a bankok
Mi lesz veled Te szorgos nép,

Puha csend ér az esthez,
összesimulnak az álmok,
ott élnek a szívedben,
ragyognak a sóhajtások.

Messze bolyongtam időben, térben,
hosszú utamról most hazaértem.

Pisti csendben gondolkodott .“Nem is tudom, neked ki jut eszedbe, kinek a sorsa érdekel.  De ha a legsikeresebb gyerekkori játszótársunkkal akarsz találkozni, elég holnap kimenni a  főtérre.

Hol az a hely,hol szobrok mozdulnak el?
S eltűnnek az éji homályban
S tettekért egy nemzedék felel
Szenved egy határtalan elnyomásban !

Egyszer egy legényke
felmászott a fára
felmászott
felmászott
de letört annak ága.

Ő lesz a könyved borítója - ha tetszik. :))

Irgalmatlan jelent őriz a zaj,
az utcai élet árulja bűnös titkait.
Vértől zavaros térben futó élők
élik a nékik jutott sorsuk kínjait.

Nem hoztam vizet az Olt vizéből
Nem láttam belülről a "Szent Anna"kápolnát
Nem csónakáztam a "Gyilkos tavon"
Nem láttam búcsús sátrakat

Bújik ide, bújik oda,
zizzen tőle minden ág,
levelüket megborzolja,
kócos tőle a világ

Néha felvillan még bennem a tér,
mi rég zöld volt, most már az is fehér,
a telünk minden dühét kiéli,
véli, ereje emberfölötti.

„Én kisgyerek voltam, mikor a szüleimmel diszidáltunk.Így nem emlékszem a „szocira“ – ahogy édesapám, meg néha édesanyám is emlegette. Csak tőlük hallottam a kitelepítésekről, magyarellenességről, „földreformokról“, „beszolgáltatásoktól“. Meg voltam győződve arról, hogy az itteni rendszerváltás elhozta nektek is az igazi szabadságot.