A zimankós fehérruhás tél már régen átadta hatalmát a vidám, mindent virágba borító tavasznak. Most nem sürgette a hideg északi szél diákunkat, hogy szaporázza lépteit. Minduntalan megállt, úgymond: pihenni, pedig csak egy szép virágot, egy pipaccsal, búzavirággal tarkított mezőt bámult meg.

...Karácsony...

A fenyőfa díszei közt
csendben, szinte észrevétlen
megbújik a csillagszóró,
s várakozik tettre készen.

A múlt idők Karácsonyát idézem
A kandallóban lobogott a láng
Volt tüzelőnk,szép ruhánk
Nővéreink köré ültünk
Ők vigyáztak ránk
Mesélték a kis testvéreknek
Kis Jézuska érkezik hozzánk
Mi áhítattal hallgattuk

Én most is a tavaszról írok,
kigombolt lélekből rügy fakad,
színeire bontom a tájat,
és csobbanásra a hűs tavat.

Hordoztam bánatot, kaptam örömet,
puha párnát, és vetettek rám követ,
sokszor már csak az árnyékom követett,
olykor nyüzsgött, máskor kiürült a bolt,
de akkor sem hiszem, hogy csak ennyi volt.

Minden évben várva várom,
Jöjjön már el a Karácsony!
Lelkem húrját felhangolom,
A hangomat kicsiszolom.

Mint szomjas madár
Vizet keresve inni szeretne
Úgy vágyik a szívem a szeretetre
Mint vadgalamb
Csalogatja párját turbékolva
Lelkem csak a szeretetet siratja

Január harmadika van, még hajnalok hajnal, de Jancsinak indulni kell a legkorábbi autóbuszhoz, hogy Kassan elérje a Prágai gyorsvonatot, mert Olomoucon időben kell a kaszárnyában jelentkezni.

Fenyőöröm, csengettyű,
ragyognak a csillagok,
áldás zeng- bong legbelül,
fényben járnak a dalok.
 

Betlehemben, ahol született az Úr,
nem engedték be a házakba,
pedig kopogtatott. A hideg istállóban
ahol megszületett, állatok vették körül.

Rezdül a lélek,
zendül az ének,
mennyei kórus
dallama száll,

    Mikor az ember Kenyhecről Kassára megy vásárra, az már éjfél után indul, hogy idejében a vásártéren legyen, és legyen jó helye. Így kelendőbb az áruja. De van olyan is, aki azelőtt nap délután indul, Bárcán valami ismerősnél megalszik, és így kialudva korán a vásártérre érkezik

     A szerető Isten, letekintett az Égből, és gyönyörködött az ember fiaiban. Hatalmas Trónszékén ülve, szemlélte az Ő teremtményeit.

Advent harmadik gyertyája
Ég a szeretet lángja
Az ember elgondolkodik
Ki is gondol szeretettel rája

Éjjel felijedtem, ágy szélére ültem,
gondolataimban mélyen elmerültem.
Csendben szemlélődtem töprengtem tűnődve,
úgy botlottam bele mint egy kemény kőbe,

Olvad a jég, minden szép,
madár dalban manónép,
bimbó nyílik, színre lép,
elszaladt egy manó épp.
 
 

Pergeti levelét a piruló platán,
alatta szoborpár pőrén is puritán,
kőfiú fogja a kőleány kezét,
rusztikus elnagyolt, mégis szép a kép,
a túlparti hegyek, mint sötét kulisszák,