Odakinn most a köd és a szürkeség,
Felette csillagos a fekete ég,
Benn a kis karácsonyfán a gyertya ég.

Magam vagyok, ülők a kályhám mellett,
Meleg mélabú tölti be lelkemet,
Szeretet önt el a gyűlölet helyett.

Mert mindenki máshol mást mond, mást szaval,              
Meg kell hát békélnem, lennem magammal,
Ha szólok, senki más, csak a kutyám hall.

Az ember öregen későn ébred fel,
De nekem már a némaság is felel,
Ha beszélgetek néha az Istennel.

Azt mondja, súgja, nem vagy te egyedül,
Látom a szíved bús, rajtad bánat ül,
Csak élj bátran, békében és emberül.

Hidd el, a világ és az élet csoda,
Mindig jut kenyér, reggeli, vacsora,
Százszor megfordul még a sorsod sora.

Köd, sötét és szürkeség most odakinn,
De lelkedben villódzik ezernyi szín,
Akkor segít egy emberen, valakin.

Ilyenné lett már nálam a karácsony,
Kezek helyett simogat képzelt bársony,
A valóság nem más, mint durva vászon.

Elandalít, békít e varázsos est,
Megpihen benne a lélek és a test,
A Teremtő az éjben fényeket fest.

2014. 12. 24.