Szereplők: Férj: Laci
Feleség: Manci
l. Barátnő: Joli
2. Barátnő: Márti

1.rész.

Szín: (szerényen berendezett szoba, két fotel, asztal, négy szék, tv, a falon képek, az asztalon újságok egymás hegyén-hátán).

Manci: (az asztalon az újságokat rendezgeti, s hangosan beszél) Nem tudom, hogy ez a szerencsétlen elment-e az orvoshoz? Úgy néz már ki, mint egy kifacsart citrom. (miután összerakta az újságokat, ki akar menni, Laci be) szervusz Lacikám!
Laci: (nagyon lassan jön, homlokon csókolja feleségét és leül az asztalhoz. Nagyot sóhajtva) Hát drágám megjöttem. Szervusz!
Manci: (először csodálkozik, hogyhogy ilyen hamar megjött, majd kissé sürgetve a férjét) Azt látom, de mit mondott az orvos? Egyáltalán voltál az orvosnál? Beszélj már az istenért! Ne idegesíts fel!
Laci: (sóhajt) Hát baj van fiam egy kicsit. A szívem és az idegeim teljesen tönkrementek.
Manci: (sírásra görbült szájjal) Úristen!
Laci: Azt mondta az orvos, hogy teljes kikapcsolódás kell, teljes nyugalom, semmi izgalom, mert ha egy kicsit is felizgatom magam, bizony az végzetes lehet számomra. Úgyhogy megkérlek, hogy hagyj magamra, és ne szólj hozzám te se és a gyerekek se, még az (erősen hangsúlyozva) édesanyád se jöjjön be hozzám. Talán a tv. az, ami egy kicsit a segítségemre lesz – persze átvitt értelemben - a teljes felgyógyulásban. És te, de csendben viseled a gondomat.
Manci: (csodálkozva) Hát… értem szívem, majd mindnyájan azon leszünk, hogy te a legnagyobb csendet és nyugalmat élvezhesd. Még a barátnőim sem jöhetnek be. De nem mondta az orvos, hogy menj a hegyekbe, valami jó erdei üdülés nem tenne jót? Egy kis jó levegő, az erdő, a madarak, még hogy a tv? Jó, rendben van.
Laci: (felugrik, a fejéhez kap) Jaj, ne idegesíts! Azok a francos madarak megőrjítenének az örökös fütyörészésükkel. Nem fiam! Bezárkózom ide a szobámba, és ha valamire szükségem van, szólok. (feláll) Nézni fogom a tévét. (kintről lárma, beszélgetés hallatszik, majd bejön Joli és Márti. Manci és Laci a meglepetéstől meg sem tudnak mukkanni)
Joli: (jó hangosan) no, mi az, meg tudtok szólalni? Szervusztok!                   
Laci: (leroskad)
Márti: Úgy álltatok itt, mint a szobrok, miért vágtok ilyen savanyú képet? Szervusztok!
Manci: Szervusztok! Sajnos Laci nagyon beteg. Úgyhogy megkérlek benneteket, hogy hagyjuk magára, menjünk el hozzátok Joli, és ott majd elmondok mindent… Menjünk! Szervusz drágám!(mindhárman elmennek)
Laci: (egyedül marad, a fotelban kényelmesen elhelyezkedik, majd felkel és odamegy az asztalhoz az újságokért, nézi a tv. műsort.) No, később bekapcsolom. Jaj, a szívem! (majd hirtelen) Csakhogy ezek végre elmentek. Legalább nem zavarnak az örökös kérdezgetéseikkel, amikor az ember nézi a tévét. Mert Lacikám ez miért így, Lacikám ez miért úgy? Meg aztán a gyerekek is. Apu most mi következik, ki lesz a gyilkos? Apu miért van az, hogy nálunk ezt a filmet nem tudják elkészíteni? Meg aztán a drága mama. Mondd, édes fiam, ezeket a szemérmetlen nőszemélyeket miért kell így fél pucéron mutogatni? Istenem, mire én ezekre válaszolnák, vége lenne az adásnak. No most egy kicsit szundítok.(elhelyezkedik a fotelben pár pillanat múlva, horkol elég hangosan. Közben Manci be)
Manci: (nem veszi észre, hogy a férje alszik, hangosan) Visszajöttem fiam, mert elviszem az egyik újságot, van egy cikk benne, és ezt szeretnénk elolvasni. Hallod?
Laci: (nagyot horkant) Jaj, mi az, ki az, nem megyek sehova! (észreveszi Mancit) Hát te mit akarsz drágám? (ásít) Ááá. Olyan jót aludtam. Te nem vagy Joliéknál? (feláll)
Manci: De igen drágám, csak az újságért jöttem haza, de már megyek is, nem zavarlak. Csak pihenj nyugodtan. A gyerekek és a mama sem jönnek be hozzád, már szóltam nekik, hogy ne zavarjanak. Én is igyekszem minél ritkábban jönni, majd este behozom a vacsorádat szívem. Most elmentem, szervusz! (el)
Laci: (kissé lehangoltan) szervusz. (az órájára néz) Úristen! Négy óra és ő csak majd a vacsorámat hozza be! No, addig én még egyet alszom. Most elkészítem a fotelemet, így szép kényelmesen. (kispárnákat tesz a fotelbe, majd nyújtózkodik, s közben nagyokat ásít) no, alcsikáljunk egy kicsit, mert fel szeretnék készülni a szinte állandó tv-nézésre, és attól meggyógyulok. Hahaha… (nevet). Ma egy jó krimi lesz, legalább három halottal. El sem lehet képzelni jobb kikapcsolódást, mint a tévénézés. Egy kicsit fáradt, álmos vagyok. (karba teszi a kezét, majd kis idő múlva vígan horkol, közben nagyokat horkant).

II. rész

Szín: (Joliéknál vagyunk. Az asztalon és a széktámlákon csipkék. A színen csak Joli és Márti van.)
Joli: (az asztalnál ül, gondolkodik, majd hirtelen) Te Márti! Most, hogy Manci hazaugrott az újságért és így ketten maradtunk, csak azt szeretném mondani, hogy ez a Laci nem is néz ki olyan nagyon betegnek. Még hogy a tévé nem idegesíti, és hogy a tévé jót tesz a szívének, ez egy kicsit furcsa, nem? Azt hiszem, hogy az igazság az, hogy Laci a tévé rabja lett, mint az ember az ivásnak. Vagy más szenvedélynek. Mit szólsz hozzá?
Márti: (figyelmesen hallgatta Jolit, ő egy kicsit távolabb ül az asztaltól) Hát Jolikám, azt hiszem, igazad van. Nekem is ez a véleményem, de hogyan mondjuk meg ezt Mancinak?
Joli: Azt csak bízd rám.
Márti: Gondolom, hogy jót tenne Mancinak is, ha jó műsor van a tévében. Átjönnének hozzánk, vagy hozzátok esténként és nem zavarnák Lacit. Nem?
Joli: Hát persze. A gyerekek is elég nagyok már és tudják, hogy hogyan kell viselkedni.
Márti: Mennyi idősek is? Igazán nem is tudom.
Joli: Peti l7. Ági l5. Kamaszok az igaz, de azért jó gyerekek.
Márti: Igen, persze. De azt hiszem, hogy most már jön Manci nemsokára, mert elég régen elment. Talán Lacival nincs rendben valami, sosem lehet tudni, hogy miért késik.
Joli: (sóhajt) Hát igen, sajnos ez lehetséges.
Joli-Márti egyszerre: Mi van Lacival? Mit csinál?
Manci: (leroskad az egyik székre) Lacival? Hát Laci szépen szunyókál a fotelban. Elég tűrhetően viseli a betegségét.  (Márti és Joli egymásra néz)
Manci: Elhoztam az újságot, megkerestem a cikket is. Olvassátok el! „Az orvos válaszol” cím alatt van. (nyújtja az újságot, Márti veszi el. Jolival együtt olvassák el magukban).
Márti: Látod Mancikám! Itt is írja az orvos, hogy az erdei levegő a legjobb orvosság az olyan esetben, mint amilyen betegsége Lacinak is van.
Manci: Igen, én mondtam neki, de olyan ideges lett egyszerre, hogy csuda. Én már nem is szólok neki semmit.
Joli: Igazad van drágám. Ne is szólj! Hiszen teljesen mindegy, hogy szólsz, vagy sem, úgyis azt csinál, amit akar. A férfiakkal sajnos mindig baj van.
Manci: Szegény mama is sírdogál. A gyerekek nem szólnak semmit. Mielőtt idejöttem akkor beszéltem mamával is és a gyerekekkel is. Jaj! Úgy fáj a fejem! (feláll, s járkál fel-alá)
Joli: (odasúgja Mártinak) Ne szóljunk semmit Laci felől!
Márti: (csendesen mondja) Jó, rendben van.
Joli: Mancikám! Esténként jöjjetek át hozzánk, vagy Mártiékhoz, nagyon szívesen látunk benneteket.
Manci: Igazán köszönöm. Ti olyan rendesek vagytok hozzám.
Márti: (hogy elterelje a beszélgetést) Mancikám! Hallottad, hogy Kovácsék milyen nagy csomagot kaptak Amerikából? És mennyi minden volt benne?!
Joli: Bizony, én is hallottam. Állítólag Kovács jövőre kocsit kap a nagybátyjától.
Manci: Igazán? Hát nem mondom, jól jön néha egy amerikai nagybácsi segítsége, az biztos.
Márti: A múltkor a kirakatban láttam egy isteni pulcsit, és bent a boltban egy gyönyörű kékselyem ruhaanyagot.
Joli: Én meg nagyon szép cipőt láttam, de hát most kevés pénzem van, jelenleg megteszi ez, amit hordok.
Manci: Igen. Nekem is szét kellene nézni a városban egy kicsit. Majd holnap délelőtt elmegyünk mind a hárman, jó?
Joli-Márti: Jól van Mancikám, persze hogy jó!
Manci: No, most már meséljetek ti magatokról! Hogy éltek? Mi újság? Mit csinál Jancsi, Feri? Már régen beszélgettünk egy jó kiadósat.
Joli: Jaj Mancikám, ne is kérdezd! Képzeld Jancsi a múltkor a gyárból annyira sietett, hogy a zokniját a zsebében hozta és a lábán két bal lábas cipő volt, ugyanis egyforma mind a két pár cipője, amelyik bent van a gyárban. Aztán nem figyelte, hogy melyiket is veszi fel. Mert hát az Újpest, meg a Fradi meccs megy a tévében. Hát aztán őneki feltétlen meg kell nézni! Majd megőrültem, amikor megláttam! De hát mit tegyek? Ha szólok, az a baj.
Márti: Hát az én Ferim is egy szerencsétlen alak! Képzeljétek el, nem kapott prémiumot a hülyeségéért! (még most is dühösen beszél). A hivatalban megkérdezték, hogy reggel nyolckor, mielőtt nekifognának a munkának, mire gondolnak? Ugye kellett volna mondani, hogy minél többet és jobban dolgozzon az ember, teljes ambícióval, vagy ilyesmi, ez a marha meg azt mondja, hogy ő arra gondol, hogy milyen sokára lesz még fél öt. Ugyanis, akkor jár le a munkaideje. Arra nem is gondolt, hogy ez komoly. (nevetnek)
Manci: Hát tényleg, hogy a férfiakkal mindig baj van. De, ne haragudjatok, most megyek és adok enni Lacinak. Szervusztok! (el)
Joli-Márti: Szervusz!    

III. rész

2 év múlva

Szín: (ugyanaz, mint az első felvonásban. Laci egyedül van a szobában, az asztalnál ül, láthatóan ideges, az órájára néz.)
Laci: Tessék már fél nyolc és Manci még sehol, holott már hat órakor be kellett volna hozni a vacsorát, de ezt már régóta teszi. Na mindegy, átnézem az újságokat. Azt hiszem már meggyógyultam, jól érzem magam. De itthon, mintha egyedül lennék az egész házban. (az újságokat lapozgatja, majd belemerül az olvasásba.) (kintről lárma, majd Manci hangja hallatszik)
Manci: Nem sokat kések drágám, csak megetetem azt a tévés marhát!
Laci: (csak akkor kapja fel a fejét, amikor az utolsó szót hallja.) no, ezt jól megmondták! Biztosan megérdemli az, akit így titulálnak. (hallgatózik) Nem Manci volt ez? Azt hiszem, hogy ő volt. De kit marház ez? Csak nem?
Manci: (be) Megjöttem, remélem, nem késtem sokat! (egy kicsit durván szólt Lacihoz)
Laci: (nem szól az előbb hallottakról semmit) Végre, hogy megjöttél! Nem sokat késtél, csak éppen másfél órát. Hol a csudába voltál ilyen sokáig? Már majd éhen halok! Ilyen sokat kell várni egy nyavalyás vacsorára?
Manci: (idegesen) Ha nem tetszik, menj el valamelyik étterembe, ott hamarabb kiszolgálnak. Hozom a vacsorádat!
Laci: Idefigyelj! Mivel úgy is késtél, várj egy kicsit! Most már nem is vagyok annyira éhes…
Manci: (a szavába vág) Az előbb még éhen akartál halni!
Laci: (mérgesen) Légy szíves ne vágj a szavamba, jó?
Manci: (rendkívül gúnyosan) Kérlek! (leül az asztalhoz) Parancsolj velem, itt vagyok, tessék! (széttárja a karját)
Laci: Az utóbbi időben egyre kevesebbet vagy itthon. Látod már meggyógyultam, azt hiszem nincs semmi bajom. Úgy hiányoztok, bármilyen furcsának is találod ezt, ennyi idő után.
Manci: (nagyon gúnyosan) Igen? És neked ehhez 2 évre volt szükséged, hogy rájöjj. Nem azért mondom egyáltalán, mintha nehezemre esett volna, de én 2 évig hoztam be a kajádat és jóformán észre sem vettél. Most meg egyszerre hiányzunk? Ugyanis ha nem tudnád 2 év telt el azóta, hogy te kitaláltad ezt a mesét a szíveddel, meg az idegeiddel, és…
Laci: (hirtelen közbevág) Mesét? Te őrült vagy, én…
Manci: (felugrik, idegesen) Ne szakíts félbe jó? Mi mindent gyanítottuk, hogy te csak a tévé miatt tetted ezt. De azért nem szóltunk, vártuk, hogy elmúlik a bolondériád. Aztán meg itt annyi minden történt, hogy nem is igen volt kedvem veled ezekről tárgyalni. De most már elég! Már torkig vagyok a hülyeségeiddel! Na, most már beszélhetsz! (látszik Mancin, hogy ugyan dühös, de kissé megnyugodott)
Laci: (hallgat)
Manci: Na, mi lesz? Most miért nem beszélsz, megnémultál?
Laci: (halkan kezd beszélni) Nem. Nem némultam meg, csak nem jutottam szóhoz, úgy ordítasz, mint egy sakál. Különben nincs teljesen igazad. Talán csak az, hogy a tévé rabja lettem. Lehet. De szeretném, hogy ezután minden úgy legyen, ahogy te akarod, jó? (békülékenyen) Te, kis vadmacska, te!
Manci:  (leül) Szép kis jelzőket használsz, mondhatom. Különben is, amit mondtál késő drágaságom. Késő! Érted?
Laci: Nem. Előbb beszélek a gyerekekkel, mert látom, hogy veled már nem lehet. Peti! Gyere be kisfiam! Beszélni szeretnék veled! (néma csend, majd) Manci: (szomorúan) Az egy kicsit nehéz lesz.
Laci: Miért? Mit csinál Peti? Hol van?
Manci: Ül.
Laci: Ne nézz már hülyének! Ül, ül. Hát álljon fel, ha ül! Hol van? (ideges)
Manci: Vácon ül, a fegyházban. (kényszeredetten mosolyog)
Laci: Ezt nem mondhatod komolyan? És mit tett? Mióta van ott? Nekem miért nem szóltatok? Beszélj már az istenért, kérlek!
Manci: Nem akartunk zavarni! (gúnyosan) Még nagyon felizgatod magad. Mióta van ott? Egy éve. Négy évet kapott. Lehet, hogy nem kell olyan sokáig ott lennie, korábban elengedik, ha jól viselkedik. De ez még nem biztos. Egyébként garázdaság és többszöri betöréses lopás miatt ítélték el.
Laci: (felugrik, elszörnyedve) Az én fiam? Az én Petim? (fel s alá járkál a szobában)
Manci: Igen, ő. (különös hangsúllyal)
Laci: Hát ez borzasztó! Hogy ezt kellett megérnem! Vajon ki lehet ennek az oka? Én nem így neveltem. És mondd, engem kérdez, ha egyáltalán ír levelet?
Manci: Igen kérdez. A múltkor, mikor meglátogattam akkor is és a levelében is kérdezett, most már írhat.
Laci: Aztán mit kérdezett?
Manci: Hogy szó szerint idézzem a drágalátos fiad levelét, a kérdés, illetve az irántad való érdeklődés így szólt: „Mondd mutter – (magára mutat) ez én vagyok – az öreg (Lacira mutat) ez meg te vagy – még mindig olyan nagy marha, hogy állandóan a tévét nézi? Még nem gyógyult ki a marhaságaiból?” Na, meg vagy elégedve a fiaddal?
Laci: (leroskad) Szétmegy a fejem! Megőrülök! Így tiszteli az apját, aki minden áldozatot meghoz a gyermekeiért, aki…
Manci: (közbevág) Aki két év után érdeklődik a családja felől, mert a tévé a családja, az élete!
Laci: (a szívéhez kap) Jaj, megint a szívem! Jaj, de fáj!
Manci: Na látod, most nem csodálkozom.
Laci: Én mit voltam akkor, amikor ez történt, amikor a fiunk garázdálkodott?
Manci: Hol voltál? Hogy kérdezhetsz ilyet? Természetesen a tévét nézted. (feláll) De várj egy kicsit! (kimegy)
Laci: Nem értem. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni. 
Manci: (be, egy füzettel a kezében) Hát idefigyelj! Minden fontosabb eseményről, ami a családban történt, készítettem egy olyan listát, hogy te aznap mit tettél, azaz mit néztél a tévében, mert ugye egyebet nem tettél. Kb. más fél éve, hogy el kezdtem írni.
Laci: Mit akarsz ezzel mondani?
Manci: Csak azt, hogy amikor a drága fiunkat elvitte a rendőrség, akkor te éppen az Aranyember című filmet nézted! (gúnyos mosoly)
Laci: Nem bírom tovább! Ági hol van? Még nem ment férjhez? Nem is tudom, hogy mit kérdezzek, mert úgy látszik, én nem tudok semmiről ebben a házban!
Manci: Nem. Ági nem ment férjhez, viszont van egy tíz hónapos kislánya!
Laci: (eltűnődve) Istenem, nagyapa lettem! (majd hirtelen felordít) Micsoda? Azt akarod mondani, hogy Ági… izé… Úristen! Még mi van megírva a sors könyvében? Mit tartogat még számomra az élet? (a fejét fogja) Az én lányom egy szajha lett! Mindjárt megőrülök!
Manci: (belenéz a füzetbe) Várj egy kicsit azzal megőrüléssel! Egyébként, amikor ez a „baleset” történt Ágival, te drágám éppen a Szüzek városa, című darabot nézted.
Laci: (sóhajt) Ó, én meghalok a szégyentől. Anyád hogy van? Mit csinál? Hívd be! Őt is már régen láttam.
Manci: (sírva fakad) a mama meghalt már egy éve. (a füzetbe néz) Amikor meghalt, akkor a Szálemi boszorkányokat nézted, amikor temettük, akkor meg a Pesti kabaré ment a tévében! Szegény mama, ha ezt látta odafentről? S ráadásul te akkorákat röhögtél, hogy az már sok volt!
Laci: Nyugodjék békében, szegényke! Hol vannak a barátnőid? Nem beszélsz róluk. Már mindenre el vagyok készülve.
Manci: A barátnőim? Joli elvált. (ismét a füzetbe néz) Pontosan akkor vált el, amikor te, a Nem válunk el című műsort nézted. Mártiék kimentek nyugatra, akkor viszont az Őrjárat az égen ment a tévében. (közben a füzetből egy fénykép esik ki).
Laci: (észre veszi, és gyorsan felveszi. A kép egy férfit ábrázol. Megfordítja, majd elolvassa a hátoldalára írt szöveget) Mancikámnak, a te örökké hű Klejedtől!
Manci: (felsikolt, majd a szájára teszi a kezét, s kitépi Laci kezéből a fényképet).
Laci: (ráüvölt) Azonnal magyarázd meg, hogy ki ez a fickó!
Manci: (sírva fakad, azt hiszi, hogy Laci meg fogja verni)
Laci: (közben maga elé mondja: lehet, hogy amikor Manci jött, őneki mondta, hogy marha és ez az ürge odakint várja még most is. Igen, most már biztosan tudom, hogy rám mondta. Ráförmed Mancira): No, mi lesz? Beszélj! Mit jelentsen ez?
Manci: (már nem sír, sőt kihívóan néz Lacira) Ő a szeretőm! Somogyi Kleofásnak hívják és mérnök! Eredetileg Schwarczkopfer volt.
Laci: (felordít) a feleségem szeretőt tart és ezt úgy mondja, mintha azt mondaná, hogy szép idő van! Mintha ez a legtermészetesebb dolog lenne, az egész világon!(gúnyosan) a szeretőm! Te, ringyó! (Manci hallgat, Laci hisztérikusan nevetni kezd, majd Manci sírva fakad)
Manci: (hüppögve) Te hülye! Most mit röhögsz ilyen törvénytelenül?
Laci: Azt, hogy lehet ilyen marha neve valakinek, hogy Kleofás? Meg a vezetékneve is, valami koffer. Még jó, hogy magyarosította! Isten bizony ki sem tudom mondani. Gondolom, hogy nem kis időbe tellett, mire neked is sikerült kimondani, legalább egyszer. Ez a fickó, biztos, hogy sváb, vagy zsidó. De nem is lényeges! És szabad érdeklődnöm, hogy ez mikor kezdődött? Szóval megcsalsz, te bestia!
Manci: (a füzetbe néz) Várj! Akkor csaltalak meg először, amikor a tévében te azt nézted, hogy A hűség. Na, most meg tudtál mindent. Élj boldogul, ahogy tudsz! Engem vár Klej, én megyek. De mielőtt elmennék, jusson eszedbe, hogy a két év alatt mi mindnyájan elkövettünk mindent, hogy tudjál mindenről, ami a családban történik, de te mindenkire ráförmedtél, hogy hagyjunk békén! Ne zavarjunk, mert nem tudod a tévét nyugodtan nézni! Most aztán nézheted, nem zavar senki!    Szerbusz! (úgy megy ki az ajtón, hogy rá sem néz Lacira)
Laci: (leroskad a fotelba) Istenem mit tettem? Elhagyott a feleségem, a fiam börtönben van, az anyósomnak az életét én rövidítettem meg, a lányom esetéről nem is szólva! Elhagyott mindenki! Barátaim nincsenek! És ez mind a miatt történt, hogy én semmivel, senkivel nem törődve, a tévét néztem állandóan! Úristen! Vége mindennek! Most mit tegyek? Hogy öngyilkos legyek, ahhoz túl gyáva vagyok! A tévét kihajítom! Talán idővel megbocsájt a családom! Legalábbis remélem! Most pedig előveszem a Bűn és bűnhődés című könyvet, és el kezdem olvasni!(kezébe veszi a könyvet, s a függöny, lassan legördül)

V É G E!