Az én hazám, az ország, hol születtem egykoron,
A szülői házzal, hol bölcsőm ringatták velem.
Az én hazám, ahova tartozom, s hol él a nemzetem.
Ott, hol szűkebb hazámban altató dalt dúdoltak nekem;

Nézett az Úr így szólt! – Indulj, öltsd fel tested!
Majd ha tudod ki vagy, akkor kell felelned.
Kiméretett sorsod, lelkeknek honában,
él egy sorsüldözött nép Európában.

A Szlovák Magyar határ átkelése a nyolcvanas években már nem is volt olyan macerás. Igaz, hogy a vámostól függött, hogyan is fog lezajlani az ellenőrzés, de általában semmi gond nem akadt.

Valami csábít, valaki lökne:
„indulj, élj innen távol, csak itt ne!”
Valami kábít, valaki döfne:

Mit írjak? Keresem a szavakat. Erről beszélni nagyon nehéz.

(Kép forrása: internet)

Mit jelentesz nekem édes Hazám?
Nézem a térképen megfogyatkozott orcád!

Mit jelentesz nekem?
Édes hazám Magyarország!
Hegyet,folyót,dombot ,erdőt
Búzatáblát,fészket,hol madár költ
Alföldet, lengő délibábot,

Marcikám, ha majdan betűimet fejted,
s édesanyád nyelvét addig nem felejted,
nem emészti idő versem hordozóját –
fehér papíromon élnek még a strófák -,

Igaz történet, körítéssel.

Egy múltbéli hólepte nap margójára...

Kedves Öregapám!

Ásotthalmi tanya világ
Az ember lát ott szép csodát
Fenyves erdők közepében
Tanyák éldegélnek szerényen
Hol homokot fú a szél
Történetem róluk beszél

Megtörtént az eset.

Talán 17 éves lehettem, karcsú lány, hosszú barna hajjal, vékony derékkal, karcsú bokával. Igazi leányalkat. Senki se nézett volna még véletlenül sem fiúsnak. Pedig, ha tudták volna, mi minden lakozott bennem.