Talán 17 éves lehettem, karcsú lány, hosszú barna hajjal, vékony derékkal, karcsú bokával. Igazi leányalkat. Senki se nézett volna még véletlenül sem fiúsnak. Pedig, ha tudták volna, mi minden lakozott bennem. Apám fiúsnak nevelt, akiben valahol mégis hatalmas leánylélek rejtőzött. Olyan báránybőrbe bújt farkas voltam. Volt egy hosszú, derékban svejfolt piros kabátom, fehér prémmel. Olyan télapós... de persze nem pocakos kabát. Akkor, a hetvenes évek legelején ez volt a divat. Hosszú, karcsúsított kabát, alatta derékig érő miniszoknya (illetve, ahogy én neveztem: piniszoknya). Volt egy barátnőm, a legjobb barátnőm. Úgy néztünk ki, mint az ikrek... akik nem is hasonlítanak egymásra. Ő magasabb volt nálam, vagy 8 cm-rel. De mégis... Egyforma ruha, egyforma frizura - mint két tojás. Egyszer egy fiú meg is kérdezte tőlünk: 
- Ikrek vagytok!
- Természetesen! - mondtam a magam kis kaján vigyorával. 
- Ez csodálatos! - volt a válasz. - És ki az idősebb!
- Én! - mondtam. 
- De jó! És mennyivel?
- Másfél hónappal! - jött a válasz.
Szegény fiú, egyből elhúzta a csíkot. Két ilyen bolond lánnyal mit is kezdhetett volna.
Na, de elkalandoztam. Nem is erről akartam beszélni, hanem egy nagyon kedves télapó sztoriról.
Eljött 1971. december 6. Barátnőm kis keresztlánya izgatottan várta a Mikulást. Mit tegyünk, hogy valóban örülhessen a Mikulásnak?
Döntöttem: én leszek a Mikulás. Hiszen vagy egy szép, piros kabátom, fehér szőrmével, sapkát valahogy szerzünk, vattából pedig szakállat készítek. Akkoriban még nem nagyon lehetett hozzávalókat beszerezni. 
Így is történt. Beöltöztem, felvettem a szakállamat, fogtam egy puttonyt, és irány a kislányhoz. Nellike már nagyon izgatott volt. Beléptem az ajtón, eltorzítottam a hangom, mintha férfi lennék. Megkérdeztem, hogy viselkedett, mit csinált, szót fogadott-e a szüleinek. Aztán, amikor végre átadtam a neki szánt ajándékot, kitörő örömmel fogadta, és azonnal félrevonult, hogy megnézze, mit rejt a csomag. Amikor lenyugodott, a Mikulás búcsúzni kezdett, rámosolyogtam és indultam kifelé. De még félúton hallottam Nellike hangját:
"Te, Anyu! Ez a Mikulás bácsi néni volt!
Nem értettem, mi történt, aztán otthon a tükörbe néztem. Elfeledkeztem a sminkről... kifestettem a szemem, ami a hóesésben kissé elmázolódott. A rúzsról nem is beszélve...
Hát így történt életem első, de nem utolsó Mikulás kalandja. Azóta már az unokáimnak is beöltöztem, de sminket nem használtam.

2016. január 15.