Régen volt... talán nem is volt igaz, de ha visszagondolok rá, még most is csak nevetésre fakaszt. Édesapámtól hallottam a történetet, valamikor a hatvanas évek végén.

Egy kis koszos faluban történt a hatvanas években. Egy nagy úr volt a faluban, a TSZ-elnök. Teljhatalma volt, féltek is tőle az emberek, igyekeztek mindent az ő kedve szerint tenni. Történt egyszer, hogy a falu egyetlen állatorvosa, aki egyben agronómus is volt, jobb létre szenderült. Gyászolta őt falu népe, mert igazán becsületes, jólelkű ember volt. Sokszor besegített, amikor a városból az orvos nem tudott jönni, hogy segítsen a betegeken. Böske gyermekét is ő segítette a világra, gondolván, a tehén is ellik, hát Böskénél sem zajlik ez másképp. Tisztelték is érte. Szegény eltávozott, s a helye üresen maradt. Hiába hirdették meg az állását, senki sem akart az Isten háta mögötti faluba menni.
Aztán egyszer csoda történt. Megjelent a faluban egy fiatalember. Szeme huncutkás, arca pirospozsgás. Olyan igazi parasztlegényke - gondolta a TSZ-elnök. Biztosan ért is az állatokhoz, hiszen erre van szükségünk. Faggatta is őt egyre-másra.
"Hol dolgozott eddig? Dolgozott-e már egyáltalán? Miért akar itt dolgozni?" - záporoztak egyre a kérdések, de a fiatalember csak huncutul kacsintott egyet, és azt mondta:
"Állatorvos vagyok, szeretem az állatokat, szeretem ezt az igazi vidéki életet. És nem utolsó sorban értek az állatok nyelvén!"
"Ó, maga viccel, drága Elvtársam! Ilyen nincs, nem volt és nem is lesz! Az állatok beszédét megérteni..."
"Nem úgy van az, Elnök elvtárs! Elhiheti nekem. Megértem, amit az állatok mondanak."
"No, hát ha úgy van, akkor bizonyítsa be nekem. Menjünk ki az istállókhoz, osztán lássuk, mit tud!"
A fiatalember mosolya még huncutabb volt, mint eddig. 
Kimentek a tehénistállóba, ahol Riska tehén eszméletlenül ordított. Nem tudta a TSZ-elnök, mi baja lehet szegény Riskának. Egyből odaszólt az állatorvosnak:
"No, mondja csak, Elvtársam, miért is bőg a tehén?"
A fiatalember hallgatta, nézegette - látta ám, hogy szegénynek a tőgye majd szétreped. 
"Hát, Elnök elvtárs! Nagy baja van szegény Riskának! Panaszkodik, hogy szétrobban a tőgye, ma még senki sem fejte meg."
Hívják is Julcsát, és kérdezik:
"Julcsa, mikor fejted meg a Riskát utoljára?"
Pirult Julcsa, szégyenkezett és fejét lehajtva csak ennyit mondott:
"Nagyon sajnálom, Elnök elvtárs, ma még nem fejtem meg szegényt."
"No, azonnal intézkedj, mielőtt még én nem intézlek el téged!"
Azzal Julcsa nekiállt megfejni a tehenet.
Az állatorvos sandán nézett az elnökre, aki csak ennyit szólt:
"Á, ez csak a véletlen műve lehet. Nem hiszem én el, amit állít!"
Mentek tovább a lóistállóba, ahol hallják ám, hogy Ráró rettenetesen nyerít.
"Na!" - mondta az elnök - "ezt fejtse meg elvtársam! Miért nyerít a ló keservesen?
Ez már egy kicsit nehezebb dió volt, hiszen szemmel láthatóan semmi jel nem utalt a probléma okára. De mivel eszes volt, gondolta, talán a patkójával lehet baj, hiszen, mintha a bal mellső lábát egy kissé megemelve tartaná.
"Hát, Elnök elvtárs, szegény Rárónak a kovács félreverte a patkót a bal mellső lábánál."
Hívták egyből a kovácsot, aki bizony igazolta, elügyetlenkedte a patkolást.
Több se kellett a TSZ-elnöknek. Ez az én emberem, gondolta. Felveszem.
"Rendben van, akkor meg is állapodhatunk. Menjünk az irodámba, ezen az úton haladunk, egy húsz perc gyaloglás, és ott vagyunk. Megkötjük a szerződést és felőlem akár holnap is kezdhet."
Kezet ráztak, majd elindultak a TSZ iroda felé. Útközben, mit ád a Jóisten, mit nem, egyszer csak egy lompos, loncsos és koszos kecske odadörgölődzik a TSZ-elnök lábához és kéjesen mekegni kezd.
Megijed erre az elnök, "Atyaég!" - gondolja, de hisz ez az ember mindent érthet. Majd bocsánatkérően odafordul az állatorvoshoz:
"Ne higgyen neki, drága Elvtársam, hazudik a kecske!"
Hát így történt... s hogy megtörtént-e? 
Talán igen, talán nem.

2016. január 31.