Cirmike az első macska környezetemben. Másfél évvel ezelőtt hozták a közeli kisvárosból, ahol utcai vegyes, azaz: uv. származásúként született, és hajléktalannak. Nekem választásom semmi. Vagy befogadom, vagy befogadom. Még kicsi volt, és éppen kutyám sem volt, hát bólintottam: maradhat.

   Miképpen fog ez itt megmaradni? Gyakorlatom a macskák természetének ismeretéből nincsen. Kishugomék, akik nagy állatbarátok, mindjárt hoztak neki pár zacskó macska eledelt is. Adódott a lehetőség, hogy az egykori Kormi-Lakba vackoljuk be. Tettünk egy tálkába kaját, egy tálkába vizet, egy nagyobb műanyagtálba pedig homokot. Kívülről egy kiszuperált gáztüzhely rácsával lezártuk a bejáratot, melynek alsó részében egy papundeklit is tettem, biztos ami biztos, ha egyszer már itt van. Rajtam ne múljék a macska üdvössége.

   Mindez szombati napon történt. Vasárnap reggel, mondom megnézem, viszek neki ezt azt, amit igényel, mielőtt elmegyek a templomba. Döbbenten láttam, hogy a macska sehol. Valamicskét esett éjszaka az eső, a papundekli felázott, amit a macska addig kapargatott , amíg ki tudott bújni, és uccu neki, illa berek... már el is tűnt valahova. Szólitgattam, hívogattam, semmi. Már előre készültem, mit mondok majd Marikáéknak ha jönnek? Egy napot sem tudtam megtartani. Kicsit bánatosan mentem a templomba. Gondoltam, majd ha ebéd után leszek, lenézek a kertbe, hátha előjön valahonnan. Nos erre nem került sor, mert legnagyobb örömömre, mire hazajöttem, a macska ott nyávogott a Kormi-Lak előtt. Ment volna enni, inni, de nem tudott, még túl kicsi volt ahhoz, hogy okosan átgondolva, ahogyan kijött, úgy menjen vissza is.
    Rettenetesen félt, nem engedte magát megfogni, hogy visszatereljem a házba. Leszedtem a rácsot, betettem az illatos macskaeledelt, és vártam, hogy kegyeskedjen befáradni a táljához. Amíg ott voltam, nem kegyeskedett. Eloldalogtam a háztól, és távolból figyeltem, mi fog történni? Bement és falatozni kezdett, de abban a pillanatban, ahogy közeledtem, már ki is ugrott, és egy méteres körzetben távol tartotta magát tőlem. Láttam, hogy ezt a macskát, ha mégoly kicsi is, bezárni soha nem tudom. Hagytam, hogy a dolgok történjenek úgy, ahogy akarnak.

    Cirmike, így neveztem el szőr mentén, merthogy olyan cirmos szőrű, néha még bement a Kormi-lakba, de ott egy percre sem maradt, épp csak beszagolt. Kénytelen voltam az ennivalóját a kis ház elé tenni., aminek az lett a következménye, hogy a koszt messzire terjengő illatára igen hamar megjelentek a környező macskák, és Cirmikét a saját kajája mellől elűzve, felettébb jóízű lakomát csaptak. Az én cicám, - bugyuta városi lévén - bizony rendre éhhoppon maradt. Egy ideig elzavartam a betolakodó macskákat, és megvártam amíg falatozik. Más dolgom is volt, mint ő cicuskáját ajnározni, ezért az eledelét betettem a spájzba, ahova nagyon hamar beszokott.

    Egy ideig minden rendben volt. A szomszédban élő Bandi macska, - aki oly gyakran ette el Cirmike elől a finom falatokat, - nagyon bátor lévén és fineszes, ha az ajtó felől nem mehetett be az “ étterembe” egészen pontosan tudta, hogy minden spajz megközelíthető az ablakon át is. Felment hát a tetőre, és onnan már csak egy ugrás - mintegy egyméteres magasra - és máris a spájz ablakban landolt. És ha már ott volt, semmi sem gátolta meg, hogy be is osonjon Cirmike táljához. Úgy rákapott az ablakon való közlekedésre, hogy idővel kénytelen voltam a spajz ablakot becsukni. Szellőztetni viszont kell, ezért előfordult, hogy az ablak nyitott állapotban maradt.

   Egy alkalommal Cirmikém nyávogására lettem figyelmes. Ha éhes volt, szokta jelezni, hogy itt van, engedjem őt be az "étterembe", és a neki járó ételt sziveskedjek, felszolgálni. Nyitom az ajtót, de cicus nem osont be. Kint sem láttam. Lementem megnézni, hol nyivákol.

    Elszőrnyűlködve láttam, hogy egy dög nagy és mérhetetlenül csúnya, amolyan “szürke ördög” macska takarodik sebesen a portáról, a betonon pedig Cirmike amúgy selymes, puha szőrzete hever csomókban. Gondoltam,  ez jól megtépte kényes-fényes cicusomat, akit vigaszra hívogattam, mindhiába. No, majd előjön, ha megéhezik.

     Visszamentem a lakásba, és megint hallottam a sírását. Határozottan a spájz felől. Nem hittem a szememnek! Cirmikém eszement menekülésébe, ahogy oly sokszor látta Banditól, felszaladt a tetőre, és minden bátorságát összeszedve megkísérelte a számára lehetetlent! Felugrott a spájz ablakba, az ablak  éppen  nyitva, és zsupsz, már benn is volt. Ettől nagyon megrémült, mert bekerült egy zárt térbe, amit aztán ő nem tudott elviselni. Egész életében szabadon élő, utcai macska volt, kitapasztalva, kitől milyen távolságra kell lennie a biztos menekülés érdekében. Szabadjára engedtem hát. És, ma mit látok?

     Cirmikém nagy egyetértésben oson a tetőn a szomszédék Bandijával. Együtt lopakodnak a spajz irányába. Fenenagy lett a bátorsága. Azt mondja a szomszédom, ha lesznek kiscicák, egy ilyen finom szőrű uv. macskára igényt tartana. Nem árultam el, hogy már Cirmike is felvette a falusi szokásokat. Háztetőn mászkál, akár a helybéliek...