Az én hazám, az ország, hol születtem egykoron,
A szülői házzal, hol bölcsőm ringatták velem.
Az én hazám, ahova tartozom, s hol él a nemzetem.
Ott, hol szűkebb hazámban altató dalt dúdoltak nekem;

Hol meséit szőtte jó anyám, s testvérim hallgatták velem.
Hová a családi melegség, s az otthonom még hívogat…
Bennem élnek emlékeim, s csak a szépek szólítanak.
Emlék maradt bár csak a régi ház, de bennem él, tudom.

Szeretetük kísér tovább, tovább...hol járok utamon.
A világ változik; az új nemzedék más nyomot követ.
Eltávoztak kik neveltek, s a csillagokban látom őket.
Ősök ragyognak bennem, útjukon haladva eltévednék.

Más utakon jártunk mi már, s máson az új nemzedék….
Más kort írunk; a régi újat váltott, s az is megkopott.
Történelmünk is sokáig, nagyon sokáig hallgatott.
Új eszmék hódítottak, hazudni kellett a múltunkról...

A múltról, a hazáról; eltiporva, veszni vele a jövőt…
Hamis hősöket méltatva nemzedékek nőttek így...
Hőseinket megtagadva, hitünket is befalazva tanítottak;
Hitszegőnek neveltek több nemzedéket, és hitet tagadtak…

Elhallgatták történelmünk, idegen hősöket ünnepeltünk
- Kik meg sem születtek talán..., s  Himnuszunkat sem énekeltük;
A szülők sem beszélhettek, a kokárdát is leszedették velünk.
A széles hazáról beszélni, sem olvasni nem volt szabad nekünk.

Így nőttünk bele egy idegen világba, és úttörők lettünk.
Internacionálé a nemzeti Himnusz helyett, és mi lelkesedtünk...
Idegen hatalmat éltetve, s kiszolgálóikat tapsoltatták velünk.
Aki mindent megtagadott, szeretetet sem adhatott tovább.

Ha történelmét nem ismered, hogy szereted hazád?
Hazát szeretni elavult ideán nincs kire felnézni már…
És mégis, és mégis újabb nemzedék kutat más utat ma már.
Elsárgult papírok életre keltek, s tárják fel a múltat tovább.

Maradtak még mindig szívósak, kik voltak pártkatonák…
Fékeznék, letörnék, gátolnák, mutatnák útjukat: velük a világ.
Haladni rajta, visszafordítva, hangosan harsogva vágynak.
Globális világot teremteni haza helyett piacot venni az út!

 Erősen akarva, hogy a pénzhatalom mutassa hol van a kiút.
Eladnák az országot is, hogy nőjön vagyonuk –,  csak az övék.
Hazám! Én féltelek… utadat hol leled, míg tanulatlan a tömeg?
Míg sokan követnék s tudatlan, még a felkapaszkodott sereg!

Hitüket feledték; a szerencsét meglelték, a hazát is felednék…
Csak tartson így tovább! Elkábított magyarok nem adnák alább.
Nemzetük nem számít; árulnák tovább is… inkább kimennek;
Elkopott eszméken ármányt lihegnek, tüntetnek, árulók is lesznek;

Mert ez a lényegük: erre nevelték fiaikat, s nincs nekik hűségük.
A pénz az istenük, és tág a nagyvilág: hívja, csábítja őket hitük.
Ne féltsd őket Hazám! Nem érték ki elhagy, az érték honn marad.
Ki pénzért vált új otthont, a nagyvilág elnyelte, s rég nem fiad az.

Minden vész idején születnek  –, hiszem azt -, nagyok...
 Ha összefog egy nemzet, nem lehet elveszejteni ott..
Ragyogó elmék felszínre érnek, összefognak egymásra lelve...
És juthat többre is egy szétszórt nemzet is szívben egyesülve.

A nemzeti zászlót felveszi újra, s viszi, és őrzi tovább...
Lesz még én hiszem a mi hazánk, büszke Magyarország!
Mi, akik még élünk, feltárjuk még igaz történelmünk örökségül.
Így adjuk tovább szellemében, hitünk nevében: - éljen örökül.

Nyírbogdány, 2016. június 11.