Én a Dráva-partján lakom,
ide várom babámat nagyon,
sétányán ha végig megyek,
rám tapadnak a női-szemek.

Partifüzek suttogják nevedet,
körbeölel engem a szeretet,
vize partiköveket simogat,
miközben kacagunk oly nagyokat.

A múlt jó szabónak kabátját viseli,
míg a jövő, még csak férceltet cipeli,
de hozzáértő kezek között ragyoghat,
hirdeti Isten adta adottságodat.

Álmodozó májusom, benned mindig bíztam,
szerelmes szavaim, versbe csomagoltam,
átadom, kíséretében csokor virággal,
szavaid várom, vágyó kíváncsisággal.

Vándor évek keresztútjait jártam,
napsütésben, esőben és sárban,
szekérponyva takarta a hátam,
míg igáslovam volt egyetlen társam.

Kis családom, poronty és az asszony,
szolid pereputty, tetszik ez a garzon,
esténként kuporodva, de ébren alszom,
reggelente patakban mosakszom.

Vidámságról kéne írni,
nemcsak mindig sírni-sírni,
de szegény cica is miákol,
halat evett, hát szipákol,
a torkán akadt szálkától.

Ablaküveg táblán eső pereg,
hát Európa most végigremeg,
aláírtuk millión az íveket,
így ébreszthetünk szép reményeket.
kik alszanak még, ébredjetek,
repednek százéves díszletek,
egyesülhet most ősi földünk,
székely kiálltja, hazajöttünk,

Mi lelkemből fakad, papírra vetem,
kötöttséget útmutatást nem szeretem,
amit én szeretek és nekem tetszik,
arról hogy beszélhet le, valaki másik.

Ám az sem baj ha néha fúj a szél,
parti kövekkel legalább így beszél,
hallgatom, de bosszantanak oktalan szavak,
olyanok mint sokszor, értéktelen salak.

Május elsővasárnapján sírkertbe sétáltam,
szerény kőkeresztnél könnyes szemmel álltam,
egyik kezemben  szorongattam fehér orgonát,
másikban folyam csiszolta, szikla darabját.

Hiányozni fog a ballagási séta,
az ének, válladon batyus bokréta,
még bizonytalan karantén fogsága,
de ellőtted van élet folytonossága.

Hagyja a mosogatást másra,
engem hívjon a konyhába,
éhes vagyok enni akarok,
tegnapi sonkából egy darabot.

Tükörbe néztem,
és nem csalódtam, vagyok
én is valaki.

Ez az április
minden bolondériával
belénk véste zártságát,
valahogy nem vidám
szájmaszkos üzenetével
a félelem a halál
szinonimáját.
Maradj otthon tudatosan
a maszk és kesztyű
mint pótolt ruhád
mossál kezet
jövet menet,
nincs udvarlás

Kicsi szíved szegletébe
jut-e szállás nékem?
leljek egy nyugodt helyre
míg földi létem élem.

Szoborrá merevedett a látott kép,
tenger szikrázó törött üvegcserép,
szép női test, ott mellvéden hanyatt,
szemeim vágyón őrája tapadt.

Fényceruzának rajzából maradt egy emlék,
csőszkunyhót kukoricaszárból készítették,
két nagyapám is volt itt őrzője szőlőnek,
kilátogattunk, köszönet szép őszidőnek.

Két gyermek romantikája régi fényében,
az akkori korszaknak, szép ölelésében,
ó gondtalan gyermekkor, térj vissza egy szóra,
emlékezzél a hívó ti-táti füttyszóra.

A nagy folyamnak
kis görgő köve vagyunk,
de csiszolódunk.