Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Új hajót épít

somogybarcsirimek-.
somogybarcsirimek-. képe

Én a Dráva-partján lakom,
ide várom babámat nagyon,
sétányán ha végig megyek,
rám tapadnak a női-szemek.

Partifüzek suttogják nevedet,
körbeölel engem a szeretet,
vize partiköveket simogat,
miközben kacagunk oly nagyokat.

De Nagyváros elcsábított téged,
itt nem maradt más csak az emléked,
mozdonyfüttye múltat nem kíséri,
örökre bezárt a füstös resti.

Érezhettem Drávának illatát,
műhelyablakból láttam méltóságát,
patakpartján fűnek a bársonyát,
éjszakáknak millió szép csillagát.

Mindennél szebbek ezek az éjszakák,
nem szegi kedvem az összevisszaság,
múlt éjszakán szorongatás megcsapott,
lelkembe az imádság megfagyott.

Minden viharnak akad előszele,
eseményeknek rejtve lappang előjele,
pók csendes zugban szövi hálóját,
valahol járja a vonó hegedűhúrját.

Volt, hogy temetést hegedűk kísértek,
papot, dalszerzőt eképpen temettek,
harangnak hangját Dráva viszi messzire, 
mire csendít, esküvőre vagy temetésre.

Vegyétek észre, egy költő agonizál,
verseiben öröm kevés, sok bánat száll,
honát szereti, de biz félti városát,
így itt keresi sokszor, hű tanácsosát.

Ki az ki bátran vele vállalja sorsát,
új hajót épít, majd bont egy szép vitorlát,
álmokat megvalósítva, épít csodát,
majd egyenesre köszörül minden csorbát.

Örök csillag lesz Ő a fénytelen éjjen,
reményei halnak az őszinteségben,
de sorsát ki vállalja fájó múltjának,
csak az, ki mindig hisz élet igazának.

Majd láss csodát, hó hull virágzó fákra,
áldást megértést adnak sok furcsaságra,
hát eltűnik a hit, remény, szeretet,
így nem veszek kezembe sem tollat, ecsetet.

Elkalandoztam, így kaptam sebeket,
sokan dobáltak belém dárdahegyeket,
kiáltották felém, ne írj te verseket,
ne próbáld legyőzni a bölcsészeket.

Hát így lettem egy magányos kis firkász,
ki göndör hibákba néha belefricskáz,
ez a Dráva-part marad az otthonom,
bár megmaradt volna, zátonyi remetelakom.

De sokszor jut eszembe, a fordított v betű,
ott nem lett volna magányom kérészéletű,
termetes vén tölgyek néztek velem szembe,
öltöztek sokszor zöld bársonyba, selyembe.

Poros út vezetett ipszilon alakba,
a forráshoz és a meredélyes kis-bókba,
hol kék meténg mintás terített paplan ,
ott az a varázscsend nyugtatódallam.

Ó hogy beléd mélyedtem, zátonyi-domb,
tavasszal teletűzdelt virágzó akáclomb,
gyertyafény világította szeméremdomb,
jutott így nekem is egy szerény sírdomb.

A drávai sétányon nem tudom mikor megyek,
ám sosem tapadtak rám ott női szemek,
gondolat rózsaszín ködbe burkolódzik,
míg életem keresztespók hálójába vergődik.

-írta-VARGA ISTVÁN-Barcs-2020.05.24.

Rovatok: 
Vers