A valamikori napnyugtáink
még színesek voltak,
tán éreztem volna akkor?
hogy telni kell fél századnak.

Akkor még a fűrészgyár
többször is dudált,
Barcs iparát hirdette -
három gyárkéménye állt.

Nagyapám harminc évet
ott a gyárban ledolgozott,
czirkula mellett szabta
osztályozta az anyagot.

Gyári házak-vasút között
pompás kemence állt,
langalló-kenyér illata
a kolóniát ölelve szállt.

Üzemelt a vasút három állomása
ágazó sínpárjai szerte az országba,
Balatonra - Kaposvárra - pezsgő élete
veszett nagy pusztulásba.

Mert mára már csak emlék
fűrészpor-pörkölt árpa illata,
Dráva még úgy folyik
de milyen a Zimonya - Rinya.

Igaz még nem gépkocsiktól
volt forgalmas - hangos az utca,
reggelente hajtott a kanász -
csordás,-alkonyatkor haza.

Barcsi alkony címet adtam
ennek a naplementés képnek,
így próbálva nyomot hagyni
a gazdag felejthetetlen emlékeknek.

Lám láss csodát - haranglábunk
meg újulva néz le ránk,
csendülése sok lelkeknek
mondta el a kísérő bús imánk.

Talán egyszer - bízom benne
nem lesz álom a felébredés,
Barcs múltjából tanulva
válik valóra a kiszínesedés.

Barcs.2015.05.06.