Volt csendes utcák, veszett romantikák,
novemberi őszbe öltözött banditák,
megtévesztve kószálnak még mosolyognak, 
ám mögöttük vadfellegek gomolyognak.

             elmondok mindennap 
                 Úrhoz egy imát,
                   védje napom
                      jó sorsát.

Ma csendben maradok,
ám holnap kurjantok,
óév tőled búcsúzok,
sok éve így bukdácsolok.

Így takarnak rám az évek
sok-sok réteg takarót,
nyitott szememmel nézek,
mégsem látom a holnapot.

Itt van pedig kertek alatt,
aztán napról napra csak dagad,
minden napból élmény fakad,
míg rám az évek súlya ragad.

Áruld el nekem most,volt kedvesem,
könny van e ott szemed sarkában,
mikor ezt a pár sort olvasod,
kit vádolsz ott a szalmavackában.

Hát volt előtted, kínálta magát,
sosem tagadta saját sarát,
nem volt merszed rávágjad magad,
így az sem ki téged megtagad.

A fák mindig állva halnak,
míg az idő előre ballag,
de váltakozó a koruk,
sőt mi több van gyermekkoruk.

Ez lenne a biológia,
de ennél többet tud minden fa,
madaraknak ad fészkelő helyet,
árnyat ad, fűt szoba tereket.

Számadást készítek de csak magamnak,
ilyenkor a szenvedélyek elragadnak,
mióta ide születtem magyarnak,
ahol mindenűt aranyforrások fakadnak.

Bőséget adó újesztendőt kívánok,
ne legyen hazugság sem hamisítványok,
tudom a valóság messze van e szavaktól,
jövőre majd merítek kicsit a javakból.

Mint ahogy sok-sok éve már,
hamarosan csendül pezsgős pohár,
mögöttünk újra bezárul szoba,
szerényen vagy gazdagon hagyva.

Egy újév a rejtelmek szigete,
szegénység tán bőségnek ligete,
mit találunk ott, vagy hozzá adunk,
lehet szomorú vagy győztes dalunk.

Sírtak a felhők, könnyezték a napot,
eltévesztették az ünnepi dallamot,
de lelkedben öröm várakozás tombolt,
szerető szíved vágyón hazagondolt.

Ott a régi fészek, igaz megkopott fénye,
szeretteidnek még élő az emléke,
cica ki ácsingózik kis maradékra,
mindenhova potyogtató tojásrakókra.

Áldott jó reggelt szép karácsony, 
szívemben most sok-sok gyertya ég,
bár tudnám ezt az érzést adni,
hogy érje el minden ember szívét.

Varázsoljátok el magatokat,
keressétek bérceket ormokat,
a nagyvilágra tekintsetek szét,
halljátok karácsonyünnep csendjét.

Csillagfényes éjjelen mindenűt csend lett,
majd a hosszú várakozás beteljesedett,
határban legelésző nyáj pihent némán,
tüzek világítottak mint minden éjszakán.

Pásztorok is pihentek a tűz pattogót, 
csendben néhány kutya álmában vakkantott,
ilyen volt az éjszakai csillag üzenet,
hívó szava gyertek, Jézus megszületett.

Vajon az milyen
érzés, vagy gyűlölet, ha

Mindig vártam, de nem csodára,
egy gondtalan szebb világra,
nem baj ha hó van és hideg,
csak a szobám legyen jó meleg.

Gyermekeimnek öröm legyen az élet,
kerüljenek el minden betegséget,
hogy a lázmérő az öröm lázát mérje,
boldog legyen felesége, és férje.

Illata van, hogy szagoltam lapjait,
írtam bele élet boldogságát haragjait,
de üzen a könyv tanulság szavával,
művelt főknek hatásos kimunkálásával.

Simák vagy díszesek lehetnek lapjai,
ám tartalma dönti el leszünk e rabjai,
gyermekként már ittam könyvnek üzenetét,
feltöltött, mint szomjazót a folyadék.

Sikoltó fájdalom, a téves úton,
mikor rászakadt egy élet a csúcson,
romokat próbálta dobálni magáról,
majd szabadulni próbált a magányból.

Szavak tornácán rímjeit faragta,
eleinte a madár is kacagta,
lassan mikor elkészült egy strófa,
páran felfigyeltek szép magyar szóra.

Már nem deresek, zúzmarások a fák,
pocsétákban vastagodnak jéghártyák,
Nap is felhők mögé takarta arcát,
kivette esedékes szabadnapját.

Ilyen a december, a karácsonyhava,
visít a hízó, kondérba fől a java,
ember lelkéből árad rejtett szeretet,
melegít közeli, távoli tereket.

Karácsony
te gyönyörű éj,
csillagod ott ragyogjon
majd minden ember szívén.

Legyek akármi, csak ne sorsüldözött,
Legyek óceán, melybe élet költözött,
Legyek fa, mely ízletes gyümölcsöt terem,
Legyek vigasz a csüggedő szíveken,
Legyek Nap, Hold és a világegyetem,
Legyek, ki segít az elesetteken,
Legyek bölcső, ki ringathat kisdedet,
Legyek jó szó, ki vigasztal özvegyet,
Legyek hát olyan, kit Isten teremtett,

Versbe sírom minden búmat,
rímmel gyantázom tollamat,
mert szívemet bánat nyomja,
bús lelkemnek ez a szomja.

Csillapítsa így leírt mondat,
sok fizikai és lelki fájdalmat,
Trianonnak Dón kanyarnak,
ez lett veszte sok hős magyarnak.

Hajnali kelő
a Nap, fényrózsát dobott
a horizontra.

      """