Ott messze távol labancföldön,
rét az zöldebb, de pénz a börtön,
ó szabad Hazám, szabad fiad,
hát osztrákoknál leled álmaidat.

Nem baj, csak legyél nagyon boldog,
még ha vannak is benzinfoltok,
két mesterlevéllel büszkélkedhetsz,
a nagyvilágban járhatsz-kelhetsz.

Május van, állok lent a parton,
Dráva illata érinti arcom,
sebesen halad, ám a forgók,
hol itt, hol ott örökmozgók.

Sokáig nézed, érzed tömegét,
parti köveken hallod víznek dörejét,
szinte vonz, ölelné testem,
gondolom hogy, viszontszeressen.

De kopár most itt minden,
tejfölköd üli meg a tájat,
ácsorognak a lekopasztott fák,
egykedvűen, unottan bámulják,
ahogy kis patak csacsogva csörgedez
az olvadó jéghártyák alatt.

Utad során kísérnek álmok, 
de lesznek fontos állomások,
kereszteltek téged Laurának,
jelentése mint babérfának.

Legyen utad minél hosszabb,
ne legyen kikötője gondnak,
világ ma kínálja sok kincsét,
hogy milyen gazdag nem is hinnéd.

Ábrándozó két szép szemed,
nem különben a szépséged,
érintésére úgy vágyom,
mint termésre a meggyfákon.

Ajkaid míves vonzata,
tested formás domborzata,
karom ölelésre tárom,
karjaid közt lenne álmom.

Meggyfának dús virágzata,
emléked minden tavaszra,
nekem ott leszel gondolat,
mindig látlak a fa alatt.

Fényes csillagok, nem nekem ragyognak,
írásaim nem tetszettek zsűritagoknak,
pusztába kiáltott lett minden szavam,
mit ültettem búzát az is kalásztalan.

Rosszul navigáltam, szavaim szúrtak,
hibás akkordot pendítettem húrnak,
sokszor nyugvónapot kelőnek néztem,
mondták, ezért nem ragyoghatsz fényében.

Május van, állok lent a parton,
 Dráva illata érinti arcom,
 sebesen halad, ám a forgók,

Minden nap valamiről lemaradok,
netán van úgy, hogy beleragadok,
de nem, fogom magam s elindulok,
nektek is legyen egy jó a napotok.

Erős széllel jött újra a vihar,
termetes felhőkből esőt facsar,
esőcsatorna szüntelen dorombol,
ahogy esővizet belőle toloncol.

Sötét éj után jött el a hajnal,
kit elhagytak nem fürdik már vajban,
kit valaha szerettél, most bajban,
elhagyott lett a világi harcban.

Ugye sajnálod őt, vagy tán magad,
hogy nem törtél át választófalat,
később jöttél rá, téged mocskoltak,
alattomban előtte sároztak.

Gond árkaiban
egy életút rejti el,
múltnak perceit.

Reggeli kávémban még gőzölög az álom,
sok gondolat mint a kusza fagyökér, átfon,
biztató vigasztaló szavakra úgy vágyom,
sok ezer gondolattal is, olykor eljátszom.

Gondokkal zsongó fejem, öledbe hajtanám,
odakünn a tornácos nyári csillagtanyán,
hát nappal is álmodom a huncut mosolyod,
mikor édes ajkaddal ajkamat csókolod.

Számon kérni hogyan lehet,
attól ki utat tévesztett,
törékeny ágat avar fedi,
lépésed roppanva töri.

Ám ha alatta ott a gödör,
a séta már nem lesz gyönyör,
fonákja ez minden útnak,
majd hátad mögött összesúgnak.

Pecsétet ütnek naplódba,
vagy bujkálhatsz néha bozótba,
Nem kell, minek mentegetőzni,
az úton, fájdalmas menni.

Ne feledd honnan jöttél,
kit imádtál gyötörtél,
vagy dühödten félrelöktél.

Ne feledd számon kérnek,
vége lesz az őrjöngésnek,
akkor már nem védenek.

Intelmek nem hatottak,
érted nem fáradoztak,
mellőled eltakarodtak.

Egyedülléted a jutalom,
mit elértél az utadon,
hánykolódhatsz tutajon.

Mily aljas gazember, elárulja nemzetét,
trikolór helyett imádja szivárvány színét,
igen nagyon szép a tarka és színes világ,
millió kis kérész, mint hullótiszavirág.

De a Nemzet nagybetűsen egy népet jelent,
sosem a mindig mosdatott örök szerecsent,
sosem higgyünk nekik, a mindig tagadóknak,
de azoknak sem, az örökös jajgatóknak.

Hol az igazi nyár, mely nyár volt,
az idei eddig tintafolt,
hideg van és csak esik, esik,
a fűtés is bekéredzkedik.

Titokban arra vártam,
hogy egyszer megismerjelek,
oly kedvesen írtál hozzám,
verseim miként tetszenek.

Ha véget ér egy álom,
túl a látóhatáron,
rúdját göncölt szekérnek,
átadom gyógyszerésznek.

Szekeret ők kormányozzák,
és az adott tabletták,
meddig lehet így élni,
addig míg tudsz röhögcsélni.

Kezeden lábadon bilincs,
szíved nyitja aranykilincs,
lesz kinek ráfáj a foga,
hogy a kilincset ellopja.

Akkor épp búcsú volt és vasárnap,
ez lett nekem igazi apanap,
nem volt szokásba róla nem hallottam,
csak azt, kislány lett mondták telefonban.

Hát így lett búcsúfia helyett búcsúlánya,
készültünk a vasárnapi lakomára,
bővült a család, de bánat sem kerülte,
nagypapát és apát egymásután vesztette.