Amit néha fájón takargat az ember,
az a múlt csonkja mint szúrófegyver,
emlékek tárházából ha kiszabadul,
szívet facsarva keserűségbe vadul.

Fiatalság lokalizálta a bántást,
esti mulatságban már jártam a csárdást,
így teltek az évek, sokasodó élmények,
felejthetetlen íze volt akkori kenyérnek.

Múló emlékeknek homályos ködfátyla,
kellene most kezembe egy fényes fáklya,
így keresném mi szép volt, vagy veszett végleg,
netán műve lett a világmindenségnek.

Ha könyveket láttam, eszembe jutott,
életem során, két kezem mit alkotott,
az a különös illat, mit egy könyv adott,
sosem felejtem, az elmúlt sok tegnapot.

-írta-Varga István-Barcs-2020.