Ábrándozó két szép szemed,
nem különben a szépséged,
érintésére úgy vágyom,
mint termésre a meggyfákon.
Ajkaid míves vonzata,
tested formás domborzata,
karom ölelésre tárom,
karjaid közt lenne álmom.
Meggyfának dús virágzata,
emléked minden tavaszra,
nekem ott leszel gondolat,
mindig látlak a fa alatt.
Feléd a vágy belém égett,
akkor is ha vihar tépett,
majd ha már a meggyet szedem,
téged ott lát a két szemem.
Sötét szemeidbe nézek,
benne a meggy feketéllett,
orcádon most mosoly rándult,
de emléked nem halványult.
Meggyes rétes sütim lettél,
egyik végén belekezdtél,
másik felét én majszolom,
ám csókodra csak szomjazom.
Csóktól édes meggyes rétes,
tejszínhabbal tüneményes,
tepsiből csak szedem kapom,
hol ketten ültünk a padon.
-írta-Varga István-itt-Barcs-2020.07.13.