...a "kis" unokám...

...ezt a rút világot...

Ildikónak

A levelek táncához északi szél játszik zenét,
s a hívatlan festő, az ősz, kedvtelve színezi
a bokrok és a fák, még kapaszkodó levelét.

Kutya Benő elhatározta, hogy felcsap piktornak.

Kedveseim!

Ajkad arcod ceruzája.
Rajzaid a nevetésed.
Ma ritkábban mosolyogsz már,
eltüntető munka ért el.

Halandó vagyok tudom,
egyszer majd eltávozom,
Te megsiratsz újra és újra,
emlékszel jelenre, s múltra.

2.rész

Jó véggel...

Fehér ingben, frakkban, csokornyakkendőben,
komótosan lépdelt, s bólintott kimérten.
Tele volt a terem, nyüzsgött hullámozva,
tarka embertenger, mint óceán fodra.

Talán tavaly nyáron történt. Ültünk a fa alatt, és elmélkedtünk. Arra gondoltunk milyen szép is lenne, ha újra együtt lehetne a nagy családunk. Mint már nagyon, de nagyon régen volt.

Nagyanyám emlékére

Lénárdos haiku
Ruzsa Magdi interjuja után

 Kicsit átfésülve...

Most ezt az időt éljük,
Ebben dobban a szívünk.
Keresem a fényt,

A pusztában állt magányosan egy kicsi fa.

Lénárdos haiku

Lágyan, ahogy a karodat tartja a szék
fája, lehajlik, mintha kiesett
volna valami. Ujjaid között már nincs