Hol volt, hol nem volt, egyszer a somlói várban a nagyurak elhatározták, hogy borversenyt tartanak a környék boraiból.

Azonnal kihirdették, aki bora legjobban ízlik az előkelő társaságnak, azt megjutalmazzák száz arannyal.

Másnap kora reggel már jöttek is a boros gazdák és nagy flaskákban hozták a jobbnál jobb borokat. Késő estig gyűlt a sok finom nedű a nagyterem hatalmas faasztalán. Ember legyen talpán, aki majd el tudja dönteni, melyik bor nyeri meg a versenyt?

Már a strázsa éppen be akarta zárni a vár kapuját, amikor megjelent egy szegény ember.

– Mit akarsz? – kérdezte a strázsa. – A nagyuraknak most nincs idejük veled foglalkozni. Még ma este el kell dönteniük, hogy melyik boros gazda bora nyeri meg a versenyt. Tűnj el innen, ha jót akarsz!

– Szeretnék én is részt venni a borversenyen, mert az én borom a legjobb a világon. Kérlek, engedj bemennem, hogy jelentkezhessek!

– Hoztál-e magaddal bort? Hol van a boros flaska?

– Azt bizony nem, de meghívom a nagyurakat a pincémhez, és ott megkóstolhatják a boromat.

– Ezt meg, hogyan gondolod? Azt hiszed a nagyurak egy lépést is tesznek a te vacak borodért. Javaslom, húzd el az irhád, amíg nem késő. A vár kapitánya nem szereti a mihaszna léhűtőket.

A szegény ember nem hagyta magát. Végül a strázsa dúlva-fúlva jelentette a kapitánynak, hogy a kapunál várakozik egy szegény ember és azt állítja, hogy a bora a legjobb a világon, de nem hozott boros flaskát a kóstolóra.

– Bátor egy legény lehet, aki ilyen magabiztos a dolgában – mondták a nagyurak és a strázsával megüzenték neki, hogy járuljon a színük elé.

– Bemehetsz – mondta neki a strázsa – Ne feledd, amiért ilyen jó voltam hozzád, kapok tőled egy flaska bort!

A szegény ember megígérte, hogy holnap elküldi neki az itókát.

Bent a nagyteremben a jelenlevők érdeklődve néztek rá, és még a kapitány is megpödörte a bajszát.

– Miből gondolod, hogy a te borod nyeri meg a versenyt? – kérdezték.

– Fenséges uraim, nem csak gondolom, de tudom is. Nincs még egy ilyen finom bor a világon, mint az enyém. Tessenek eljönni a szőlőmbe és ott ízlelgetni cseppenként!

Amikor ezt a nagyurak meghallották még jobban kíváncsiak lettek, és mindjárt indultak is volna a szegény ember szőlőjébe megkóstolni a világ legjobb borát.

– Látom, a nagyurak szívesen megkóstolnák már a boromat, de mégis most azt javaslom, először ízlelgessék végig az asztalon sorakozó boros flaskákat, és majd holnap kora reggel látogassanak el hozzám.

A javaslat mindenkinek tetszett, és mindjárt neki is láttak a borkóstoláshoz. Nagyon sok finom bor kotyogott a flaskákban. Igazából nem is tudták eldönteni, melyik a legfinomabb. Erre bizony aludni kell egyet, és majd holnap kora reggel kiballagnak a szegény ember szőlőjébe. Talán a friss reggeli szellő segít a döntéshozatalban, na és isznak egy kortyot az ottani borból is.

Ebben maradtak, és reggel, amikor a kapitány kakasa kukorékolt egyet, azonnal mindegyikőjük kiugrott az ágyból és elindultak a szegény ember szőlőjébe. A szőlősgazda már várta őket a birtoka végében.

A hosszú gyaloglás alatt a nagyurak úgy elfáradtak, hogy alig bírtak mozogni. Ennek ellenére a szegény ember így szólt hozzájuk:

– Még mielőtt megkóstolnák borocskámat, lenne egy kérésem.

– Mi légyen az? – mondta türelmetlenül a kapitány – Mondd gyorsan, mert már nagyon szomjasak vagyunk!

– Amikor jöttem idefele, a nagy sötétségben megbotlottam és a markomból kiröpült a pincém kulcsa. Most kulcs nélkül nem tudok lemenni a pincébe borért. Kérem, a nagyurakat, legyenek szívesek segíteni nekem megkeresni a kulcsot! Valahol itt lehet a szőlőtőkék között. Mindnyájuknak adnék egy kapát, és közös erővel, ha átkapálnánk a sorokat, bizonyára megleljük azt a fránya kulcsot.

A nagyuraknak nem nagyon tetszett az ötlet, hiszen soha életükben nem volt kapa a kezükben, de mivel igen porzott már a torkuk, szorgalmasan kapargálni kezdték a sorokat, és minden gazt észrevétlenül kikapáltak a szőlőből. Már majdnem elvégeztek és végigértek minden soron, amikor a szegény ember a homlokára ütött.

– Jaj, Istenem, hogyan lehettem ennyire ostoba! Kegyelmeteket potyára dolgoztattam, mert most jutott az eszembe, hogy nem is a kulcs röpült ki a markomból, hanem egy bot, amivel a seregélyeket ijesztgettem. Hiszen a kulcs a pince lejáratánál van egy nagy kő alatt.

A nagyurak mérgelődtek, morogtak, de a szőlő sorai már meg voltak kapálva, ők meg olyan szomjasan ácsingóztak a pince előtt, hogy talán egy kút vizét is kiitták volna.

A szegény ember sietve hozta kancsókban a pincehideg borát, amire az úri napszámosok mohán rávetették magukat, és nem győzték ismételgetni: „Ez a világ legjobb bora”.

– Jól hallottam nagyurak, hogy ez a világ legjobb bora? – kérdezte a szegény ember.

Jól hallottad, ez a világ legjobb bora – erősítette meg a kapitány – Te nyerted meg a versenyt. Ezentúl mindig tőled veszek bort a vendégeim részére. Megvallom a környék borai is tüzesek és finomak. Ezen nem kell csodálkozni, mert a Somló hegy bora csak jó lehet. Köszönet az itt élő embereknek, akik verejtékes munkájukkal járulnak hozzá, hogy ilyen jó nedű teremjen a hegy napsütötte oldalán. Tiéd a díj. Megérdemled a száz aranyat.

Mire a szegény ember szerényen megszólalt:

– Kérem, a nagyurakat, hogy a száz aranyat, ne nekem adják, hanem osszák szét a környék szegényei között, akik még nálam is szegényebbek. Nekem már is dicsőség, ha az én borom a legjobb, és a nagy urak ittak belőle jóízűen. Remélem, messze földre elviszik a hírét, és aki errefelé jár, az mind akar belőle inni.

A nagyurak még egy darabig kóstolgatták a szegény ember borát, majd amikor már jól elteltek a tüzes nedűvel, elindultak haza. Megfogadták a szegény ember kérését, ha jött velük szemben egy koldus vagy hajléktalan, mindnek a markába nyomtak egy – egy aranyat. Szerencsétlenek nem tudták, mi lelte a nagyurakat, és nem győztek hálálkodni az ajándéknak.

A szegény ember a szőlőjéből nézte őket, és elégedetten kortyolgatta a borát, ami még a nagyurak szívét is meglágyította. Nem feledkezett meg a strázsáról sem, mert még az nap vitt neki egy flaska bort, aki ettől olyan jó kedvre derült, hogy másnap reggelig nótázott a somlói vár legmagasabb tornyában.