Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

A piros játék farepülő

Adalberto
Adalberto képe

A kicsi farepülő nem volt mindennapi játék. A kisfiú édesapjától kapta egyik nap, amikor hazajött a munkából. Nem az apja készítette. A férfi munkahelyén volt egy ügyes asztalos és szabadidejében, hogy ne üljön tétlenül különböző tárgyakat, eszközöket farigcsált. Már sok fajáték került ki a keze alól. Amikor a férfi meglátta a kicsi, pirosra festett fa repülőgépet mindjárt beleszeretett.

„Kell ez nekem – mondta. – Elviszem kisfiamnak. Ilyen szép játéknak bizonyára örülni fog.”

Megkérte az asztalost, hogy adja neki:

– Miska bácsi, ugye nekem adja ezt a szép, piros repülőgépet? Meglepem vele a kisfiamat.

Az öreg szaki jószívű ember volt és nem tudott nemet mondani a kérésnek. Általában majdnem mindig ilyen sors várt az elkészített tárgyakra.

– Vidd csak! – nyújtotta át a játékot – De felejtsd el megmondani neki, hogy ezt Miska bácsi csinálta.

– Feltétlen – válaszolta a férfi. – Nem leszek hálátlan a játékért. Holnap majd hozok egy üveg bort.

– Az jó lesz – mosolyodott el a mester és némán tovább farigcsált.

Otthon a kisfiú nagyon boldog volt, amikor kezébe vette a kicsi, piros repülőgépet. Szinte megszólalásig olyan volt, mint egy igazi. Az öreg még apró ablakokat és ajtót is pingált a gép oldalára.

Sok játéka volt, de most ez volt a kedvenc. Mindenhová magával vitte. Barátainak büszkén mutogatta. A gyerekek irigyelték és ők is játszani akartak vele. Bármennyire is kérték a kisfiú nem adta ki kezéből a kincsét.

– Csak én játszhatok vele – mondta dacosan és szorosan magához ölelte a játékot.

A kisfiúnak volt egy barátja, aki a szomszédban lakott. Igazi jó barátok voltak, de még ő sem érinthette meg a repülőt.

– Miért nem engedsz játszani vele? – kérdezte – Ne félj, nem rontom el. Különben sem lehet elrontani. Kérlek, add oda!

– Ez az én repülőgépem. Nem adom. Édesapám munkatársa, Miska bácsi készítette nekem.

A szomszéd kisfiú bánatosan nézte a játékot. Tekintetében volt valami különös láng csillogott. Akkor ez még senkinek nem tűnt fel.

Csak évek múltával, amikor már felnőtt volt és visszagondolt azokra a napokra.

Ugyanis az történt, hogy este bevitte a kis játékrepülőt a szobába és ágya mellé rakta, mint egy féltve őrzött kincset, amikor lefeküdt. Még mielőtt elaludt volna megsimogatta és jó éjszakát kívánt neki.

Így volt ez minden este. Együtt aludtak és éjjel a kisfiú az álmok szárnyán a repülőgépe segítségével beutazta az egész földgolyót. Oly helyekre ment el, ahol még ember nem járt. A kicsinyke repülőgép még a távoli bolygókra is eljutott, legyőzve iszonyatos távolságokat.

Ezek mindig csodálatos utazások voltak.

Reggel, amikor felébredt, nem találta ágya mellett a játékot. Eltűnt, mintha ott sem lett volna. Eleinte azt hitte édesanyja rakta máshová, hogy éjjel véletlenül a sötétben rá ne lépjenek. De az asszony sem tudott, hová lett a repülő. Felforgatták érte az egész házat, tűvé tettek mindent, azt remélve, hogy akkor megtalálják.

Nem lehet, hogy szőrén – szálán eltűnjön. Hiszen éjjel senki sem járt a házban. Minden zárva volt. Tán még egy légy sem tudott volna berepülni. Megfoghatatlan, mi történhetett.

Mindent átforgattak, megnéztek, végül mégsem lelték meg. Ez nagyon elszomorította a kisfiút. Sírt, zokogott. Senki sem tudta megvigasztalni. Édesapja hiába ígérte meg, hogy megkéri Pista bácsit és az készít egy másikat. Neki az nem kellett, csak az a régi, az a kicsi, piros farepülő.

Nem lehetett, mit tenni. Bármennyire is fájt az elvesztése, többé nem került elő. Mintha csak a föld nyelte volna el.

Ennek ellenére az életnek menni kell tovább. A könnyek lassan elapadtak, más játékok kerültek helyébe. Igaz egyiket sem szerette annyira, mint a repülőt. Senki nem értette miért? Évekkel később a boltban olyan repülőszerkezetet is árultak, mely egy drót vagy zsineg segítségével még a levegőbe is tudott emelkedni néhány percig és szépen kidolgozott lemezből volt. Mégis ez a farepülőt nem tudta legyőzni. Pedig szülei karácsonyra megvették a kisfiúnak mondván, hogy a Jézuska ezt hozta helyette.

Ki tudja, mi volt a varázsa annak a fagépnek? Tán az, hogy Miska bácsi az öreg szaki még a lelkét is beleadta vagy valami más?

Nem lehet tudni.

Sok – sok év elmúltával a rejtélyes eltűnés után, amikor egyszer lázasan feküdt ágyában furcsa hangokat hallott. Eleinte azt hitte csak képzelődik. Halk motor zuggásra lett figyelmes, amely egyre erősödött, majd feje felett megszűnt. A kicsi, piros, elveszettnek hitt farepülő ereszkedett le melléje párnára.

Ijedten emelte fel a fejét.

„Bizonyára mindez csupán a láztól van” – gondolta és el fog múlni a következő másodpercben.

Tévedett.

A kicsi farepülő tovább berregett a párnán.

– Visszajöttem, annyi hosszú év után, hogy tudd, miért hagytalak el.

A beteg fiatalember egyre izgatottabb lett. Kezével csipkedte magát, hogy ez a nyomasztó lázálom mihamarabb elmúljon. Hiába csípett jó nagyot a karjába a kisfiú korabeli játék nem vált kámforrá, ahogyan szerette volna. Valóság volt, ott mellette a párnán.

Izzadott, és szíve hevesen vert, de szó nem jött ki a torkán, segítséget kérni. Csak tátogott, de ezt senki nem hallotta meg a házban.

– Bizonyára kíváncsi vagy, miért jöttem vissza? – folytatta a repülő. – Ugye emlékszel, milyen irigy voltál, amikor kért a legjobb barátod, hogy játsszon velem. Nem adtál oda neki még egy pillanatra sem. Azt mondtad: „Csak én játszhatok vele.” Emlékszel?

Az ágyban fekvő a fejével biccentett egyet.

– Na, látod. Nagy hibát követtél el. Nem szabadott volna irigynek lenned. Nem dőlt volna össze a világ, ha egy kicsit odaadsz a barátodnak játszani.

A fiatalember szeretett volna valamit mondani, de képtelen volt rá. Talán azt, hogy nagyon szerette és féltette, ezért nem akart tőle megválni.

Ha egy játékrepülő tudna, akkor bizonyára elmosolyodott volna, amit gondolt a lázas beteg. Inkább tovább mondta a magáét:

– Ez nem szép dolog volt. Meg kellett büntetni akkor téged. Nem tehettem mást. Nagyon sajnálom. Hidd el nekem is fájt. Majd megszakadt a szívem. Az éj leple alatt egy kis varázslattal kisurrantam a kulcslyukon és kerestem egy másik kisfiút egy távoli országban, aki nem sajnálta, ha barátai is játszanak velem. Tudom, most azt hiszed végleg visszajöttem hozzád. Tévedsz. Különben is már majdnem felnőtt ember vagy. Te nem játszass kicsi farepülővel, mint én vagyok. Téged más érdekel és ez így van jól. Ez az élet rendje. Fel a fejjel! Most mennem kell. Ne ijedj meg, még találkozhatsz velem, amennyiben lesz egy kisfiad, ő is kap valakitől egy játékrepülőt. Akkor majd visszajövök, és újból láthatsz. Végül, arra szeretnélek megkérni, tanítsd meg kisfiadnak, hogy ne legyen irigy és ne járjon úgy, mint te! Ugye megígéred?

A beteg fiatalember alig láthatóan megint biccentett a fejével és a kicsi, piros játékrepülő motorjai felzúgtak és csöppnyi alakját elnyelte a sötétség.

Álom volt-e vagy valóság? Nem lehet tudni. Annyi bizonyos reggel, amikor felébredt, mindez mély nyomot hagyott a lelkében. De legalább már tudja, mi történt azon a régi éjjelen, amikor elveszett a játékrepülője. Megfogadta, ha lesz egy kisfia, megtanítja neki, hogy nem szabad irigynek lenni.

Rovatok: 
Mese