Szenzációként robbanhat a magyar sajtóban most először nyilvánosságra hozott hír: Petőfi Sándor állítólagos barguzini raboskodása során összekötötte életét a postamester lányával, aki fiúgyermeket szült neki. Amikor a költő feltételezett testereklyéi 1989 nyarán előkerültek, nem sokkal utána jelentkeztek az ükunokák is.
|
Amikor megérkezett a hideg, zord idő, és odakint már napok óta esett a hó, apó begyújtott az öreg kandallóba. Alig telt el néhány perc és a szobában kellemes meleg volt.
|
Bilincset verhetsz kézre, lábra,
gerincet, és koponyát törhetsz
--nyomorékká verheted a testet.
|

Óh márciusi hősök,
negyvennyolcasok.
|
Forrás: Varánusz.blog (Egyetértek, ezért tettem itt közzé.)
|
Ez a kormány nem hagy élni. Semmit sem ehetek, mert minden mérgezett...
|
sze 03/13/13
Lénárd József
Ha uralkodni akarsz a népen,
vedd el ünnepeit, a múltját.
Töröld ki a hazaszeretetét,
s ne kötelezd a nagy tanulást.
|
Nem tehetek róla, de bizonyára rasszista szemem van.
|
A téma választott mindig engem.
Az átélés szabad formája
ott szalad akkor is, ha vádja
nem gáncsol, csak rossz a szerepem.
|
A széleiben, nem csak a karikában,
nem csak az ívben, a szédülésben,
ahogy a végtelenbe együtt a vége,
|
„Miki egérke, mit mutogatsz? Hogy ott egy
tarka pillangó? Hisz én vagyok az,
a tündérek rokona, boldog csillanó”
|
Tegnap találkoztam a tavasszal, amint sétáltam az utcán.
|
szo 03/09/13
Lénárd József
Ő sírt, és bosszút esküdött. Megpróbálta
becserkészni az új következőt.
Az öngyilkos űrt hagyott.
|
szo 03/09/13
Lénárd József
Messzire vitte a szél. Valaki sírva
futott utána, s repült a kalap.
Nézték a segítséget, sokan szaladtak.
|
Életünk fényét, apró örömeinket
belső tükrünkben mint világdarab
részeit, csókoljuk meg, hisz ma van nőnap.
|
Dalolnak az erdők, rétek,
kacagnak a házak,
harmat csillan fűszálakon,
szivárványra várnak.
|
Valaha réges-régen, a végtelen égbolt sötét tengerében a milliónyi csillag és számtalan égitest között született két kis csillag. Társaikkal együtt ők is magányosan, árván szórták széjjel fényüket a fekete éjszakában.
|
Összecsuklott lelkem, várja a tavaszt, remélve tőle azt,
hogy felépül a vár,
s egy idő után énem újra rámtalál.
|
kilenc hónapok
vajúdással teli lét
szült és temetett
|
Nemrég kedves meghívót kaptam Madárországból Galambnéne lakodalmára. Nagyon megörültem neki, és mindjárt el is határoztam, hogy ott leszek.
|