Magunk ellen való vétek lenne elengedni egymás kezét.
Életünk szeretetét már semmi sem tépheti szét--
igaz, egymástól sokszor elsodor a könyörtelen cél,
​de, ha rád gondolok, szívembe a melegség mindég viszatér.

Egy Harleys férfi motorozott a Californiai tengerpart mentén, amikor váratlanul egy felhő került a feje felé és egy mennydörgő hang szólalt meg:

...Adalék Jucus játékfelhívásához...

Szonett 107.

Ezt a versemet Gyöngyösi Zsuzsannának ajánlom egy csodálatos tettéért, egy engem ért váratlan meglepetésért, melytől a feleségem örömében sirva fakadt. Köszönjük kedves Zsuzsa!

Felperzselt szív, mint a kopár sziklák,
Mint sivár, forró, magányos sivatagok,
Forró homok, mely nem lel hűsítőt,
Melyben, a mélyben kúsznak a szép idők.

(forrás: Internet) 
Felkészülésképpen... 

A "régebb óta"  fiatalok talán még emlékeznek az alábbi   Kropacsek paródiára. :))

Egy sváb község templomát restaurálták, s a munkálatok befejeztével a vállalkozó templomfestő benyújtotta az alábbi részletezett számlát.<

Szemrehányó szemed még mindig látom,
hiába nyugszol sírod sötét mélyén,
a bocsánatod hiába is kérném,
innen és túl kusza élethatáron.

Első szerelem - Íródott 20 évvel ezelőtt...

Brassó városától nem messze egy hegy tetején állt egy kicsi vár. Nem laktak benne főurak, grófok és bárók. A környék szegényei emelték, hogy legyen hová menekülniük, ha jön az ellenség.

A január mindig oly sötét és levert,
de éltet még most is maga a gondolat,
napfény lassan issza a téli foltokat,
tépetten a téltől és vad gazban a kert,
csak virgoncan az agysejtek szorgoskodnak.

...amilyennek csak szeretnél...

Tavasz volt.

Szívemben érnek a szőke búzatáblák,
sárgállanak falvak végvárai mögött,
mikor a gyász feketén belém költözött.

Ha a kövek beszélni tudnának
/Sólyomkő vár és a többi romvár emlékére/

  Soós Ildikó fotói alapján-

Szeretettel, az én változatomat szintén, valakinek adresszáltam.

Amikor lankadni kezdett. Rogyadozó térdekkel imbolyogva, hétrét görnyedve. Elkaptam, megtámasztottam.

Trágyás mezők kósza népe
száll kertembe a tél végre.
Tipeg-topog a társaság,
tavaszt hazudik a világ.
Landolnak a pletykás szarkák,
a lelkemet felvidítják.
Nem kísér itt senkit ármány,