Megcsörrent a telefon - még alszom! Nyűgös vagyok, nem veszem fel azért se!  Újra cseng,  a csudába,  ez nem hagyja abba. Kibotorkálok, még mindig álmosan,
-  Halló ...
-  Halló - elnézést - Szente Mariannát keresem.   
-  Ez most.?.. jó!    én vagyok !  
 - Én meg  Soós József.
-  Micsoda ?  Úristen! hát te? Hogy kerülsz ide?  Kutattam utánad!  Egy darabig megvoltál...Tamásig, Tudom hozzámentél feleségül.
 - Miket tudsz?
 - Lehet, hogy mindent, lehet, hogy semmit.  Emlékszel még arra, amikor összefutottunk a körúton? Emlékszem igen, bár volt annak már vagy negyven éve!
- Szóval kerestelek már egy ideje. Nem találkozhatnánk? Nem volna kedved? Tudom, hogy egyedül élsz, és most már én is! Rád gondoltam, ennyi év után sem felejtettelek el..  
- A közeljövőben készülök Pestre menni, a gyerekek most költöztek új otthonba, elkelne a segítségem. Megbeszéljük majd az időpontot, jó? Hívni foglak! -Ettől aztán felvillanyozódtam!  Istenem, milyen lehet most, ami valaha volt?

 Épp csak elmúltam tizenhat, amikor először találkoztunk.  Alig ismertem a várost, közlekedni sem igazán tudtam, a szabadidőmet többnyire kis szobámban olvasással töltöttem, így aztán örültem, hogy a házfelügyelő néni rám bízta a lift őrzését. Ilyenkor ki tudja hol járt. Nekem azt mondta, vásárolni megy a közeli boltba. Néha órákig vásárolt, de én nem bántam. Szerettem ezeket a kora esti órákat. Jöttek haza a lakók, sok emberrel megismerkedtem. A liftajtót kellett nekik kinyitni, ha pedig idegen jött, fel kellett vinni arra az emeletre ahova kérte.  Egy  napon találkoztam vele, csak még nem tudtam, hogy ő az!  Csak köszöntünk egymásnak  Egy alkalommal Juci néni - ő volt a házfelügyelő - öccse is velem ügyelt. Azt mondta csak egy kis ideig, mert mindjárt jön a barátja, mennek moziba.

Futólag megint találkoztunk, mert ő volt a barát. Ekkor már szembe nézés is volt. Majd egyre többször találkoztunk, mert ha ügyeletbe voltam, rendszeresen lejöttek . Hogy hívnak? kérdezte, és a szemei... gyönyörűen csillogtak! Büszkén visszaszóltam: talán illő lenne bemutatkozni.   Zavarba jött, felállt, fejét enyhén biccentve mondta: Soós József.   Szia, én Marianna vagyok,    Szente Marianna.    Volt egy kis magnójuk, csuda jó számokkal,  egyes kazettát szinte rongyosra hallgattunk. Ha  a Telstarhoz ért a szalag, vigyázzba álltak és úgy hallgatták végig, annyira kedvelték. Úgy tartották, ez az ő himnuszuk...  Egy este Józsi hazakísért,  és az ajtóban, megcsókolta a számat!    A szívem kiugrott a helyéből az izgalomtól, attól  amit éreztem.  Nyisd ki a szádat - mondta.  Istenem,! milyen esetlen voltam,  még soha senki nem csókolt meg!  És, "olyan szerelmes lettem, mint az ágyú", nem tudtam aludni aznap éjszaka, újra és újra átéltem azt a csókot.  Minden porcikám bizsergett, a torkomban dobogott a szívem, zsongott a fejem,  testem forróság öntötte el, és vágy...vágyakozás.  Iszonyúan rossz! - jó érzés volt!   Szerettem volna állandóan vele lenni, de ő azt mondta a barátai kigúnyolják, hogy egy ilyen lánnyal jár.  Igen ! az átlagosnál kicsit erősebb voltam. Hiába követtem el mindent, hogy pár kilót lefogyjak - ne kelljen szégyellnie -  nem ment, az Istennek sem. Így aztán sokáig volt részem a szerelem okozta őrületes fájdalomba.  Ez egy gyönyörű, beteljesületlen szerelem volt,  ma is beleborzongok, ma is jól eső érzés tölt el, ha életem első csókjára gondolok.    Sok év múlva összefutottunk a körúton. Beültünk egy presszóba, örültünk egymásnak. Fényképet mutatott a feleségéről. Látod? ilyen lett a szülés után...te semmit sem változtál.  Így is szeretem. Akkor még nagyon fiatal voltam, és azt hittem, hogy az számít amit mások mondanak. Ma már másképpen tennék, tudod? mert arra a csókra én is nagy érzéssel gondolok, az  a  lány voltál, akit én csókoltam  meg  először...    És,  most ez a telefon, - közel ötven év telt el - !  Napokig úgy éreztem, megint szerelmes vagyok, tele vággyal, szorongással.

 Tudom a választ.    Ebben az életben,  mi ketten,  többé  soha nem fogunk találkozni.  Azért nem, mert így akarom. Csak így tudom megőrizni  az illúziót! Egy gyönyörű szép szerelemét, amelynek lángja fel-fel izzik, - megperzsel - aztán csendesedik, épp hogy csak pislákol, de még mindig ég! Illúzió?