sze 11/08/23
Kovácsné Lívia
Orchideák, csodás orchideák,
szívemnek oly kedves virágok.
Egész évben virágoznak,
nekem boldogságot adnak.
Szívem, lelkem úszik a boldogságban,
mikor a virágok nyílnak szépen, sorban.
Van fehér, bordó, rózsaszín, sárga,
pöttyös és sötétlila,
gyönyörködni bennük öröm naponta.
Gyönyörű szirmaik nevetnek rám,
|
sze 11/08/23
Kovácsné Lívia
Átölelsz engem lágyan, kedvesem,
szerelmünk lángja lobban lelkesen,
érzed a szenvedélyem,
viszonzod az érzésem.
Boldogság sóhaja száll a légben,
szeretlek téged már oly régen.
Nem szűnik a szerelmem,
ha érintesz, nekem már végem!
Csókod íze, mint a méz,
szemed színe megigéz.
Elvarázsolsz még ma is engem,
|
sze 11/08/23
Dáma Lovag Erdő...
Láttátok a rózsaszín fényt, s ragyogását?
Földre küldte az Ég csillogását.
Üzent az Ég rózsaszín tűzi fénnyel,
Föld ragyogta vissza, válaszul idézte.
Vigyázzatok, ilyet még nem láttatok!
A csillagösvényt megzavartátok.
Morog a Föld, az Ég, hullnak a csillagok.
Mit csináltatok ti emberek, hatalmasok?
|
sze 11/08/23
Dáma Lovag Erdő...
Őszi napsugár festi a fákat,
Sárguló a levél, elhagyja az ágat.
Búcsú nélkül, halkan hull a földre,
El kell válni, el kell mindörökre.
Ne sirass engem, jön még kikelet,
Ha új tavasz jön, kihajtanak a levelek.
Üzennek zölden, van még remény,
Várok rád az ég peremén.
|
Csordultig a fejem kérdéssel,
mi történik, mi lesz a jövővel,
hova, merre tart ez a világ,
hol vétettünk, hol keressük a hibát.
Mikor lesz vajon változás,
vagy esetleg nagy találkozás,
a jó vagy rossz győz vajon,
kié lesz a világ, a hatalom.
|
k 11/07/23
Kovácsné Lívia
Este van, megint este,
álmodozó szemmel nézek a sötét fellegekre,
várok egy isteni jelre.
Behunyom a szemem,
és már messzire repít a képzeletem.
Ringat engem egy gitár halk, gyönyörű hangja,
a kedvesem nekem játssza,
dalát nekem dúdolja.
Száll a gitár hangja,
szelek szárnyán messzire száll,
|
k 11/07/23
Kovácsné Lívia
Velem vagy,
akkor is, ha nem akarod,
ha fáradt vagy arra,
hogy átöleljen a két karod!
Velem vagy nappal és éjjel,
bármerre is visz az élet.
Velem vagy itt bent,
bent a szívemben,
mely érted él,
hisz téged oly nagyon szeret.
Velem vagy örökre,
ezen nem változtat már
semmi sem!
2023. november 6.
|
k 11/07/23
Dáma Lovag Erdő...
Ragyogó nap bujkál a ködön át,
Fűzi az őszi fa koronát.
Rőt s barna levél hull a fákról,
Egy-egy réti sas vijjog oszlopáról.
Andalgó Duna széles, mint a tenger,
Ködfátyolba burkolódzik a meder.
Szürke színe összeér az éggel,
Csendesen folydogál reménnyel.
|
Van valahol egy karmester,
ki irányíthat sorsokat,
kedve szerint változtathat
dallamokat, hangokat.
Zenekara mindent játszik,
vidámat és szomorút,
ettől függ, hogy boldog leszel,
vagy éppen egy nyomorult.
Döntést hozhat és ítélhet,
adhat, vagy el is vehet,
nem tudni, hogy mi mozgatja,
gyűlölet, vagy szeretet.
|
k 11/07/23
Dáma Lovag Erdő...
Őszi fák közt ballagok,
Elkísérnek ők, kicsik s nagyok.
Ágaikat nyújtják az ég felé,
Sóhajuk a lehullott leveleké.
Elsárgult levelek zizzennek lábam alatt,
Lassuló lépteimmel visz a gondolat.
Fáj ez a magány, s az elszállt idő,
Lelkem csendjében a szomorúság nő.
|
h 11/06/23
Kovácsné Lívia
Jól áll neked minden gyöngysor,
lehet piros, sárga, zöld,
egysoros vagy nyolcsoros,
karkötő és fülbevaló,
mind-mind hozzád való,
és mind-mind neked való.
Illik a ruhádhoz,
legyen a szoknya rövid vagy hosszú,
nagyestélyi vagy sportos fazonú,
lehet sort vagy nadrág,
rajtad csillog, mint a napsugár.
Egy remek ékszergarnitúra
|
h 11/06/23
Kovácsné Lívia
Látszólagos csend, nyugalom,
befelé hulló könnyeimet lassan elfojtom,
apróra tört lelkem darabjait összesöpröm,
a szemétbe öntöm,
Istenemhez könyörgöm.
Nincs vita, rég kész a lista,
ki, mikor és hova.
Adott a gravitáció,
rombol a civilizáció,
jön az invázió,
él a szitkozódó,
az embert próbáló életek vad versengése,
|
v 11/05/23
Kovácsné Lívia
A Kis-Balaton partján
learatták már a nádat,
fel is rakták őket szép gúlákba,
egymás után szép sorjában.
A Kis-Balaton oly csodás,
télen, nyáron más és más,
sok vízimadár itt telel át.
Zajosak a madarak,
egymásnak mindent elmondanak,
hol található a legjobb falat.
A befagyott tó vizén
ők büszkén járnak,
|
v 11/05/23
Kovácsné Lívia
Halkan oson a hajnali csönd a nádasban,
a fűzfák némán alszanak,
madár sem száll a határban.
Szél sem lebben,
a köd nehezen oszlik szét,
alig látszik a borongós ég.
A Balatont vastag jég borítja,
egy kevéske hó puhán betakarja.
Majd hirtelen hatalmas zaj veri fel
a hajnali templomi csendet,
egy dübörgő, borzasztó moraj
|
Nyitva az ajtó, talán rám várnak,
vagy rossz napja van gazdájának,
már beenged bárkit, aki arra jár,
vagy nincs mit titkolni, nem kell a zár.
Üres a ház, elköltöztek rég,
még ablakán döngicsél egy légy,
a porban ott vannak a lábnyomok,
és egy kis dobozkát rugdosok.
|
Hideg januári reggel volt Washingtonban,
de a metróállomáson már sokan jártak.
Közönyös arcok, rideg, sivár félálomban
a semmibe néztek, csak a metróra vártak.
Majd hirtelen... egy ember hegedülni kezdett,
öt Bach darabot játszott fél órán keresztül.
Az isteni muzsika mindent körüllengett,
de csak egy férfi állt ott, s hallgatta egyedül.
|
Hol vagytok ti éjjelen?
Hol vagytok nappalon?
A fájdalom tép széjjel engem
Minden hajnalon... hajnalon.
Csendes az éj, suttog a szél,
Gyertyafények égnek,
Milyen élet az olyan élet,
Hol ti nem vagytok vélem... vélem?
Semmilyen az!
Üres, hideg,
Nincs arcotok, nincs kezetek,
Nem öleltek ti már engem... engem.
|
A világ nem éhes, nem vágyik a jóra,
Gonosz tekintettel civakodik a holnap,
Szeme nem rebben, arcán nem üt ki félelem,
Nem retteg ő, és oly könyörtelen.
S nem rettenti meg sem vér, sem ár,
Sem földrengés, sem gyász, sem halál.
Pusztulni készül Szodoma, Gomora,
Maga alá temeti tornyát Babilónia.
|
Már olyan sokat éltem
adtam de sose kértem
engedek helyet másnak
átadom magam a csoszogó
vénséges elmúlásnak
de arra kérlek édes Istenem
olyannak adjad imádott helyem
ki arra szintúgy érdemes
és ad valamit ennek
az ostoba világnak
én csak picinyke jót akartam
de ebbe egészen belehaltam
|
Lelkem lelkedet immáron ölelni vágyik,
míg nézem csendben a lenyugvó napot.
A parti fák ölén csak az esti szél hárfázik,
forróság van, de én majdnem megfagyok.
Meleg ölelésed a rideg folyó nyelte el,
mikor elmerültél annak sötétség ölében.
Egy égi angyal most csak neked énekel,
valahol ott kint a távoli sötét temetőben.
|